A Kopaszi-gáton emelt ideiglenes – mintegy négyezer férőhelyes – stadionban igazi fesztiválhangulat várta a játékosokat. A kinti parkoló előtt kígyózott a kocsisor, ami komoly érdeklődésre utalt, ennek megfelelően már a kezdésre mintegy ezer néző foglalt helyet a lelátókon.
Ami a résztvevőket illeti, Fucsovics a pénteki nyitányon ötszettes csatában verte meg Andrej Rubljovot, míg Balázs szintén több mint háromórás meccsen maradt alul a világranglistán őt 132 hellyel megelőző Karen Hacsanovval szemben. A túloldalon két kipihent játékos állt, mivel az egyéni rangsorban 61. Medvegyev és a 169. Kravcsuk sem lépett pályára az első napon.
A 32 éves Kravcsuk gyenge szervajátékának köszönhetően csakhamar 2:0-ra elhúztak a magyarok, ám nem sokkal később Fucsovics is elbizonytalanodott, így 3:3-nál kezdődött minden elölről. Mindkét oldalon stabil adogatások következtek, egyetlen bréklabda sem adódott, így 6:6-nál jöhetett a rövidítés. Balázs remekül irányított, s társával együtt kiválóan szervált, így 48 perc alatt úgy kerültek előnybe a hazaiak, hogy a tie-breakben kettős hibát is ütöttek.
A folytatásban 2:2-nél jött az újabb lehetőség, de a 21 éves Medvegyev – aki élete második DK-meccsét vívta – mindhárom bréklabdát hárította. Ugyanez nem sikerült Kravcsuknak 4:4-nél, semmi-negyven után a magyarok elvették az adogatását, majd Balázs könnyedén kiszerválta a szettet.
A kétezer fősre duzzadt közönség a következő 12 gémben ismét kiegyenlített küzdelmet láthatott, mindenki hozta az adogatását, időnként szemet gyönyörködtető megoldásokkal. A harmadik játszmát lezáró rövidítésben Fucsovics hátrálva ütött rövid kereszt tenyeresével kerültek lépéselőnybe a magyarok (3-0), majd az ő csodás röptéjével lett 5-1 az állás. Kravcsuk rontásával öt meccslabdához jutott a hazai kettős, az elsőt Balázs a hálóba ütötte, majd Kravcsuk ásza faragott a hátrányon, aztán Medvegyev vágott be egy nyerő fogadást. A negyedik meccslabdánál viszont már hibáztak az oroszok, így 2 óra 19 perc elteltével Fucsovics és Balázs ünnepelhetett.
Balázs Attila, aki pénteken 23 órakor még pályán volt, elmondta, sokat kivett belőle a Hacsanov elleni meccs: „Reggel alig bírtam kikelni az ágyból, de dolgozott az adrenalin, nagyon jól ki tudtuk használni az adódó kis lehetőségeket, és nem inogtunk meg a szervagémeknél” – elemezte a páros találkozót, majd rátért a vasárnapi programra: „ezt az egy győzelmet iszonyatosan nehéz lesz megszerezni, bízom Marciban, hogy holnap az első meccsen fel tudja tenni a pontot az i-re”.
Fucsovics Márton is elsőként a pénteki történéseket említette: „a mai meccs elején nagyon fáradt voltam, az első két szettben nem játszottam jól, de utána átestem a holtponton, ahogy szerintem Attila is”.
„Mindkettőnknek nagyon jól ment a szerva, Attila sokat segített nekem a hálónál a keresztbemozgásokkal” – mondta a magyarok éljátékosa, hozzátéve, a Hacsanov elleni meccs előtt szeretne legalább nyolc-kilenc órát aludni, és akkor harcra kész lesz.
Köves Gábor kapitány szerint főként annak köszönhető a szombati siker, hogy a kiélezett pillanatokban jobbak voltak a magyarok. „Párosban gyakran csak néhány labdameneten múlik a győzelem, és a fontos pontok többségét ma mi nyertük meg – mondta. – Nagyon jó százalékban hoztuk az adogatójátékainkat is, csak egyet vesztettünk el az egész meccsen. Ami a párharc 2-1-es állását illeti, a világranglistás helyezések közötti különbség eltüntethető a DK-ban, ha mindenki kihozza magából a maximumot, emellett az ellenfél picit gyengébb a szokásosnál. Marci ráadásul a tudása alapján top 100-as játékos, sok nagy csatát látott már, remélem, holnap is bebizonyítja, hogy helyén van a szíve.”
Köves Gábor közölte, szerencse, hogy viszonylag rövid lett a páros mérkőzés, mert így a két magyar többet pihenhet a vasárnapi egyesek előtt.
Igor Kunyicin megbízott orosz kapitány szerint szoros szettekben dőlt el a meccs, s ezek alakulhattak volna másként is. „Nem éltünk a lehetőségeinkkel, kihagytuk a bréklabdákat, és a szervafogadásaink is gyengék voltak. A sorsdöntő pillanatokban a magyarok jobban koncentráltak” – jelentette ki a kapitány, aki a vasárnapi programról annyit mondott: „mindig csak a következő lépésre figyelünk, Hacsanovnak meg kell nyernie az első egyest. Mindent meg fogunk tenni a bennmaradásért.”
Danyiil Medvegyev is az elszalasztott lehetőségekről beszélt. „Nem kaptunk sok esélyt, a magyarok nagyon jól játszottak. A tegnapiak ismeretében nem lepett meg sem Márton, sem Attila teljesítménye. Bízom benne, hogy holnap mindkét meccs a miénk lesz” – jelentette ki.
A magyarok két nap után 2-1-re vezetnek, ami azt jelenti, hogy a vasárnapi két egyesből elég egyet hozniuk ahhoz, hogy 1996 után ismét a 16 csapatos elitet felvonultató világcsoportba kerüljenek. A zárónapon 14.30 órától előbb Fucsovics küzd meg az ellenfél legjobbjával, Karen Hacsanovval, majd Balázs következik Andrej Rubljov ellen.
Eredmény:
Magyarország–Oroszország 2-1 – állás a második nap után
Fucsovics Márton, Balázs Attila–Danyiil Medvegyev, Konsztantyin Kravcsuk 7:6 (7-4), 6:4, 7:6 (7-4)
pénteken játszották:
Balázs Attila–Karen Hacsanov 6:3, 2:6, 6:7 (12-14), 1:6
Fucsovics Márton–Andrej Rubljov 6:2, 6:4, 5:7, 2:6, 6:3
vasárnap:
Fucsovics Márton–Karen Hacsanov 14.30
Balázs Attila–Andrej Rubljov