2009. május 30-a után az első mérkőzését játszotta volna szombaton Győrben a Vasas női kézilabdacsapata. A bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC már túl van egy, a 4. fordulóból előre hozott bajnokin, amikor a Debrecent fogadta, és 36-16-ra le is győzte a Lokit. Eduarda Amorim és Görbicz Anita hat-hat góllal lett a találkozó legjobbja.
Azonban az angyalföldi csapat honlapján a következő információ jelent meg: „A győri csapat játékosai csoportos ételmérgezés gyanújával kerültek kórházba, így jelen állás szerint a szombati mérkőzés elmarad.”
Nem sokkal az angyalföldi tájékoztatás után a győri csapat vezetője megerősítette, hogy elmarad a mérkőzés. „Felvettük a Vasas SC-vel és a Magyar Kézilabda Szövetséggel a kapcsolatot, akik pozitív és segítőkész hozzáállását ezúton is köszönöm. Jelenleg is több játékosunk kórházi ellátásra szorul, nem kockáztathatjuk a továbbfertőzés veszélyét, valamint a játékosok egészségét, testi épségét. Fontos megjegyezni, hogy ellentétben több hírportálon megjelentekkel, valószínűleg vírusos fertőzés okozza a tüneteket, de ennek pontos megállapítására csak későbbiekben kerülhet sor – mondta a csapat honlapjának Dr. Bartha Csaba elnök. – A találkozó egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.”