Ha valaki inspirációra, bátorsággyűjtésre, netán meghatódásra vágyik, szívből ajánljuk, látogasson el egyszer az október közepi Budapest-maraton utolsó métereihez az Ötvenhatosok terére, ahol három és fél órán át figyelheti, miként lépik át a futók a célkaput 42 kilométer küzdelmes megtétele után. Van, aki diadalmasan felemeli a kezét, más a földre rogy; akad, aki megpróbál egy utolsó sprintet kivágni vagy kézenállásban beérkezni; van, aki mosolyogva integet egy kürtőskalácsjelmez leple mögül, netán kisgyermekei kezét fogva ér be, de mindről árulkodik: órási tettet vitt véghez, amire hosszú ideje készül, és amire egész életében büszke lehet.
Pláne azok, akik a vasárnap megrendezett 32. Spar Budapest-maratonon először élhették ezt át. Csaknem ezren voltak ők, köztük kerestünk olyan példákat, akik bárkinek motiválók lehetnek. Hajdú Katalin 38 évesen, három gyermek édesanyjaként vágott bele a felkészülésbe, amit az sem könnyített meg, hogy sokat túlórázik.
– A hét két napján is tizenkétórázom, emellett próbáltam tartani a három hétközi és az egy hosszabb, hétvégi edzést. Általában esténként, a munka és az otthoni teendők elvégzése után futottam, a férjem vigyázott a gyerekekre, bár a legkisebbet sokszor babakocsival toltam magam előtt, hétvégén pedig mindig elkísért a lányom biciklivel – mesélte a célba érkezése után.
Elárulta azt is, eleinte volt, aki őrültségnek tartotta a vállalkozását, de aztán a családtagok is megtapasztalták, hogy mindig mosolyogva, energiával feltöltődve ér haza. – Amikor elmegyek és futok, az az én időm.
Máshova nem járok el, ez az, ami kikapcsol, ettől tudok teljes értékű családanya is lenni.
Nekem ez kell – jelentette ki Hajdú Katalin, aki tegnap bő öt óra alatt ért célba. Elmondása szerint 10-10 kilométert egy-egy gyermekéért futott, a maradék 12-t pedig a komplett családért.
De az első maratonisták között szintén különleges a 66 éves Szaniszló József és nála 11-gyel fiatalabb felesége, Ildikó története, akik 34. házassági évfordulójukon debütáltak. Ám végül csak Ildikó ért célba, Józsefet négy talpgörcs is megállásra kényszerítette, a 35. kilométernél kénytelen volt felszállni a mezőny végét kísérő záróbuszra.