A szeptemberi Eb-n nyolcaddöntős magyar csapatból Hanga Ádám barcelonai kötelezettségei, míg a honosított Govens Darrin későn elkészülő papírjai miatt hiányzott. Wittmann Krisztián utolsó válogatott meccsére készült, míg a szintén rutinos Ferencz Csaba és Tóth Norbert várhatóan februárban köszön majd el a nemzeti együttestől. A 32 éves, 92-szeres válogatott Wittmann a két napja combsérülést szenvedő Ruják András helyett került a keretbe.
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány csapata a pénteki nyitókörben 70-60-ra kikapott Lengyelországban, míg az előselejtezőből érkező koszovóiak odahaza 99-61-es vereséget szenvedtek Litvániától. A vesztesek csatájában a koszovóiak szerezték az első kosarat a Főnix Csarnokban, de a spanyol Tenerifénél légióskodó Allen Rosco zsákolásával és Vojvoda Dávid triplájával hamarosan a magyarok vezettek. A rengeteg támadó lepattanót szerző ellenfél ezúttal is a honosított Scott Bamforth-ra épített, akinek nyolc pontjával a vendégek megnyerték a nyitónegyedet. A folytatásban öt ponttal elhúztak a vendégek, de Wittmann egymaga kiegyenlített, majd a palánkok alatt gyengén teljesítő magyar csapat tovább futott az eredmény után, a nagy szünetben 35-36 volt az állás.
Térfélcsere után repülőrajtot vett a hazai együttes: Vojvoda két támadásból hat pontot szerzett, Wittmann és Benke Szilárd is hármasokat dobott, ekkor 54-40-et mutatott a nagy óra. Koszovó kiheverte a sokkot, és egy 8-0-s rohammal válaszolt, az utolsó játékrész 59-51-ről indult. Ezt 5-0-lal kezdte az Ivkovics-legénység, majd Vojvoda 20. pontjával 67-53-ra módosult az állás, aztán Wittmann dobott be még két triplát. Innen a vendégek már nem tudtak visszakapaszkodni, így a hajrában szárnyaló magyarok megszerezték első győzelmüket a kvalifikációban.
A nemzeti csapat februárban Litvániában folytatja a vb-selejtezőt, a C csoportból az első három helyezett jut tovább a következő csoportkörbe. Ott a horvát, olasz, holland, román négyes első három helyezettjével kerül össze, a hatos csoportból a legjobb három válogatott jut majd ki a 2019-es kínai világbajnokságra.
A válogatottól 20 ponttal búcsúzó Wittmann Krisztián közölte, ismét bebizonyosodott, hogy az Eb után sincs könnyű meccs a válogatottban.
„A második félidőben rendeztük a sorokat, és az akkor megszerzett előny kitartott a végéig. Nem játszottunk jól, de nyertünk. Nem tudom, mikor dobtam 20 pontot a válogatottban, de ahogy elnézem, nem lesz gond az utánpótlással” – jelentette ki.
Ivkovics Sztojan kapitány közölte, csapata megtette az első lépést a megújulás felé.
„A nyári válogatott simán behúzta volna ezt a meccset, de mi hosszú távon gondolkodunk. Kellenek a fiatalok, kell a jövőkép, mivel történelmi lehetőség előtt állunk. Örülök, hogy megnyertük az első vb-selejtezőnket” – fejtette ki.
A csoport másik mérkőzésén:
Litvánia–Lengyelország 75-55
Az állás: 1. Litvánia 4 pont, 2. MAGYARORSZÁG 3 (144-146), 3. Lengyelország 3 (125-135), 4. Koszovó 2
A magyarok további programja a C csoportban:
------------------------------------------------
2018. február 23.: Litvánia–Magyarország
2018. február 26.: Magyarország–Lengyelország
2018. június 28.: Koszovó–Magyarország
2018. július 1.: Magyarország–Litvánia