A (beszéd)stílusa miatt már eddig is számos ellenséget szerző Shane Tusup (Hosszú Katinka edzője-férje) a hétvégén újabb „áldozatot” szedett. Egy kisebb bajai versenyen szerepelt klubjával, az Iron Aquaticsszel, ahol a legutolsó futamot, a vegyesváltókét üvöltözve és középső ujjait mutogatva kísérte. A címzett a Halászlé Kupa szervezője, Pass Ferenc volt, aki történetesen Hosszú Katinka nevelőedzője. A bajai szakember a Facebookon írta meg, hogy többek között „Fuck you, Mr. Pass!” felkiáltásokkal illette őt.
Hogy miért, nem tudható pontosan, csak az, hogy Tusup versenyzője két-három másodperccel később rajtolt el a többieknél. – Abban a helyzetben nem akartam odamenni és szítani a feszültséget. Döbbenten álltam, szülők és edző kollégák jöttek oda, hogy ez most mi volt. Senki nem érti a reakciót. Magyarázza meg ő, hogy miért tette, én nem tudom – mondta megkeresésünkre Pass, aki 2008-ig irányította Hosszú Katinka munkáját.
– Én őt soha nem bántottam, mindig próbáltam neki köszönni, neki viszont nem sikerült. De ha levegőnek néz, akkor levegőnek néz, őt minősíti minden cselekedete – mondta Tusupról. Reakció egyelőre nem érkezett. – Én kiírtam magamból a feszültséget, nem akarok ezzel többet foglalkozni, és nem is kívánok lépni az ügyben. Persze, ha kapok egy bocsánatkérést, azt elfogadom, de a labda most nem nálam pattog.
A vasárnapi eset kapcsán az Iron Aquaticset is kerestük, választ egyelőre nem kaptunk. Shane Tusup hétfő este Facebook-posztban reagált. Azt írta, a startbíró nem ideális időpontban indította el a futamot, ezért reagált úgy, ahogy. Viszont büszke a versenyzőire, mert így is nyertek. Kijelentette, bár lehet, hogy nem a legmegfelelőbben reagált, mindig ki fog állni úszói mellett, és megvédi őket, mert egy igazi edzőnek ezt kell tennie.