Davis-kupa: egyelőre nem tudni játszik-e a belgák sztárja a magyarok ellen

Köves Gábor testközelből tudta felmérni a csapat februári ellenfelét.

Havasi Zsolt
2017. 12. 07. 13:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Davis-kupa-csapat tagjai a Mikulásgyárban tették tiszteletüket, ahol Vasas és a Dunakeszi Tenisz Szakosztályának képviselőivel együtt adták karácsonyi ajándékukat a rászorulóknak, majd egy rögtönzött sajtótájékoztató keretében néhány szó esett a jövő év februári Davis-kupáról.

Mint az Köves Gábor, a Davis-kupa-csapat kapitánya elmondta, a helyszínen nézte végig a francia–belga Davis-kupa-döntőt. „Különleges élmény volt egy ritka helyszínen. Minden nap 26-27 ezer ember. Ritkán látunk ilyen nagy léptékű eseményt” – mondta Köves.

Hozzátette, szerencséjük volt, hiszen testközelből lehetett felmérni a lehetséges ellenfelek minden mozdulatát. Kiemelte a szenzációs teljesítményt nyújtó David Goffin, aki ráadásul idegenben tudott két mérkőzést is nyerni. Az egyelőre kérdéses, hogy a belga sztár játszik-e a magyarok ellen, de Köves szerint valószínű, hogy igen.

A február 2. és 4. között zajló világcsoport mérkőzésre a csapatok öt játékost nevezhetnek. A nevezést pedig tíz nappal a kezdés előtt kell leadni.

Az együttes tagja, Balázs Attila arról beszélt, hogy jövő évben célba veszi mind a négy Grand Slam-torna selejtezőjét, a különböző challenger és ATP-versenyek mellett. „Összességében jó évet zártam, de remélem, a következő még jobb lesz” – tette hozzá.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.