A svájci Schaffhausenben játszó irányító a horvátországi Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat szerdai edzése után az MTI-nek úgy fogalmazott, az együttes fele kicserélődött a tavaly januári, franciaországi világbajnoksághoz képest, ráadásul új edzővel, Ljubomir Vranjessel készülnek, így nagyon sok a dolguk a jövő pénteken kezdődő kontinensviadalig hátralévő néhány napban.
„A körülmények ismeretében badarság lenne helyezésben megfogalmazni a célkitűzésünket, elsősorban most az a cél, hogy napról napra jobban összeszokjunk és jobbak legyünk” – mondta a 33 éves játékos.
Császár kiemelte, a sérült térde – majd még meg kell műteni – jó állapotban van, máskülönben nem vállalta volna a szereplést a válogatottban. A csapattal kapcsolatban megjegyezte, rengeteg a fiatal, nekik rutint kell szerezniük, és erre az Eb nagyon jó lehetőséget nyújt. „A férfiválogatott az egyik legfontosabb éve előtt áll, hiszen nyáron világbajnoki selejtezőt játszunk, és a jövő évi vb-ről lehet majd talán legkönnyebben olimpiai kvalifikációs lehetőséghez jutni” – vélekedett.
A csapat másik rutinos tagja, a kapus Mikler Roland szerint a támadójátékkal lesz kevesebb gondja az együttesnek, inkább a védekezésben jöhetnek elő olyan berögződések, amelyek a nem azonos csapatokból érkező játékosoknál különbözőek.
„A védekezéssel lesz több melónk, hiszen ha jelentkeznek majd a fáradtság tünetei, mindenki inkább az évek óta gyakorolt berögződésekhez fog visszanyúlni, nem feltétlenül ahhoz, amit ebben a pár napban elsajátít” – mondta a Telekom Veszprém hálóőre, aki a klubjánál is együtt dolgozik Vranjessel.
„Amikor dolgozunk, mindenki százszázalékosan teszi a dolgát, mert nincs sok felkészülési időnk. Abban viszont biztos vagyok, hogy minden fiatal nagy elánnal fog hajtani” – tette hozzá.
Az előző világverseny után Nagy László, Iváncsik Gergő, Iváncsik Tamás, Gulyás Péter és Zubai Szabolcs is lemondta a válogatottságot, Nagy Kornél nem kíván szerepelni a kontinenstornán, Faluvégi Rudolf és Győri Mátyás pedig sérült.
Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány csapatát jelenleg 18 játékos alkotja, közülük 16-an léphetnek pályára az Európa-bajnokságon. A szűk keretet legkésőbb jövő pénteken kell megneveznie a svéd edzőnek, aki ez után majd a csoportkörben, a középdöntőben és az elődöntők, helyosztók alkalmával is két-két alkalommal cserélhet. A magyar csapat szombaton, illetve jövő hétfőn Svédországban játszik barátságos mérkőzést.
Az Európa-bajnokságon a magyar válogatott a varasdi D csoportban az olimpiai bajnok Dániával, valamint Spanyolországgal és Csehországgal találkozik, a középdöntőbe az első három helyezett jut.