Karácsony után Kelemen Zoltán egykori résztvevő segítségével mutattuk be a világ legrangosabb síugróversenyét, a Négysáncversenyt, annak egyedülálló nehézségeivel. Nyolc nap alatt ugyanis nyolc hibátlan ugrást kell bemutatnia azoknak, akik a legjobbak között akarnak végezni, nem véletlen, hogy a több mint fél évszázados német–osztrák rendezésű viadal története során a német Sven Hannawald (eddig) az egyetlen, akinek sikerült mind a négy sáncon győznie, Oberstdorftól Garmisch-Partenkirchenen át Bischofshofenig.
Most a lengyel Kamil Stoch hatalmas esélyt hozott össze magának, hogy megismételje Hannavald sporttörténeti tettét. Az első két, német állomás után ugyanis az első osztrák helyszínen, Innsbruckban is győzött, így már „csak” a negyedik versenyt kell megnyernie.
A 30 éves Stoch címvédőként indult a mostani Négysáncversenyen, értelemszerűen még közelebb áll ahhoz, hogy a tavalyi sikerét megismételje. Legutóbb az osztrák Gregor Schlierenzauer tudta megvédeni a címét, ő 2011/12-ben, aki 2012/13-ban is megnyerte a sorozatot.
Stoch legnagyobb riválisa, a német Richard Freitag ráadásul bukott az innsbrucki első sorozatban, a világkupa éllovasa így nem is ugorhatott a másodikban, vagyis nem maradt esélye a végső győzelemre.
Egy másik német, Andreas Wellinger jött fel az összetett második helyére, de hátránya több mint 60 pont, az utolsó verseny előtt, amelyet a hagyományok szerint vízkeresztkor, január 6-án tartanak Ausztriában.
Négysáncverseny, 3. állomás, Innsbruck:
1. Kamil Stoch (lengyel) 270,1 pont (130 m/128,5 m)
2. Daniel-André Tande (norvég) 255,6 (129,5/125)
3. Andreas Wellinger (német) 253,5 (133/126)
Összetettben:
1. Stoch 833,2
2. Wellinger 768,7
3. Kobajasi Juncsiro (japán) 765,7
A világkupa állása 10 verseny után (még 13 van hátra):
1. Richard Freitag (német) 711
2. Stoch 623
3. Wellinger 509