37 edző kap a nemzetközi eredményeinek megfelelően KEP-fizetést (Kiemelt Edzői Program), ez egymillió forint körüli összeg havonta. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka edzője(-férje) is részesül a juttatásból, ez ugyanis az Iron Lady bejelentésén múlott, amit meg is tett a közelmúltban. Az ő helyzetükről Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitány a Digi Sport tévének csütörtök reggel azt mondta, szakemberként nagyon reméli, hogy rendbe jön kettejük kapcsolata, bizonyított dolog, hogy ők ketten szakmailag jól működnek. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy ez a sportág mérhető, és mivel nagyon nagy tempójú a fejlődés, nem lehet hosszú időket kihagyni. Az érem másik oldalán viszont ott van, hogy Hosszú Katinka az elmúlt 6 évben nem pihent, tehát még az is lehet, hogy egy hosszabb pihenő még jót is fog tenni neki. „Nincs matematikai képlet, amely megjósolná a teljesítményt” – teszi egyértelművé Sós.
A válogatott veteránjainak elemzésénél maradva Verrasztó Dávidról elmondta, ő nem érzi teljesnek a saját karrierjét, jelenleg is kiválóan versenyez , kifejezetten drukkol neki. Cseh László jelen állás szerint a nyári Európa-bajnokságig biztosan úszik.
„Egészen kivételes egyéniség, gyakorlatilag minden világversenyről éremmel jött haza, két rövid pályás kivételével. Gyakorlatilag teljesen mindegy, mikor ér véget a pályája, a tankönyveket át kell írni miatta, másfél évtizeden át ott volt a csúcson.”
Gyurta Dánielről, mint mondta, „mindent tud”, szintén másfél évtizede így van ez, még azokban az években is, amikor 5 éven át gödörben volt, de nem azért, mert elszállt, hanem mert megváltoztak a fizikai adottságai. Mint a kapitány mondja,
Gyurta viszont most már egy nagyon komoly sportdiplomáciai karrierben van benne, ezért Sós ki meri jelenteni, hogy „már túl van a zeniten”.
Ha viszont élete végéig megbecsülésben tartja a társadalom, azt a megbecsülés Sós Csaba részéről is biztosított.
Felmerülhet, hogy akár Hosszú, akár Gyurta távol marad a jövő heti debreceni országos bajnokságtól, ám ezzel kapcsolatban Sós nem aggódik, mivel egyrészt