A legtürelmetlenebb amatőr futók idén már rég elkezdték az edzéseket, a legkeményebbek pedig tavaly a bejglimámor mellett sem hagyták abba. Közülük 4602-en a Kincsem Parkban is ott voltak a Budapest Sportiroda (BSI) Zúzmara fantázianevű futófesztiválján – figyelemre méltó: másfélszer annyian, mint egy évvel ezelőtt –, 2178-an pedig már egy félmaratonon is túl vannak 2018-ban.
Akad, aki szerint télen futóversenyezni olyasmi, mint egy iskolásnak a nyári szünetben magolni – és akkor mit lehet mondani az 500 résztvevős ráckevei Kis-Duna-maraton idei legjobbjaira, akik a múlt hét végén a marcona idő ellenére 10 és 42 kilométeren is pályacsúcsot javítottak (38 perc, illetve 2 óra 54 perc alatti célba érés)? Ezen a héten viszont becsengetnek, bár nyilván elsősorban a „stréberebbeknek” szól a 11. Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaraton csütörtöktől vasárnapig. A tókerülés a hagyományoknak megfelelően Siófokról indul, a szakaszhatárok pedig Fonyód, Szigliget és Balatonfüred.
Két házaspár idén – hosszú-hosszú évek „futogatása” után – felbujtotta egymást egy Balaton-körre, így most egymásért küzdve fognak futni.
– Decemberben dobta be egy barátnőm férje, hogy mi lenne, ha körbefutnánk buliból a Balatont, legalább lenne időnk dumálni. Négy nap – fogalmazott lapunknak az egyik amatőr futó, Anita. Neki körülbelül két éve az említett barátnő, a rutinos, jelentősebb sportolómúltú Zsófia készíti az edzéstervet, december óta pedig Anita férjének, Jánosnak is. Hogy tovább bonyolítsuk, Zsófiának korábban „csak” edzője, ma már férje Benedek, a kvartett negyedik tagja – János született tehetség, csak nincsenek meg az alapjai, olyan, mint egy autó, amely csak „hármasból” tud indulni, de azt sokáig bírja – dicséri férjét, mostani versenyzőtársát Anita, aki külön örül annak, hogy most rá tudták venni Jánost erre, őt ugyanis nem hozza lázba a versenyzés, tavaly is „magának futott” 1300 kilométert.
Az „ötven pluszos” Anita amúgy 2014 óta fut kedvtelésből. Monspart Sarolta tájfutó-világbajnok ajánlásai alapján kezdte