Javában tartanak a 120. úszó országos bajnokság előkészületei, a Debreceni Sportuszodát a múlt héten Hollandia demoralizáló (13-1) legyőzésével jól befűtötte a magyar férfi vízilabda-válogatott. A főszereplők is készülnek. Mint Sós Csaba szövetségi kapitány jósolja, lesznek kifejezetten világszínvonalú döntők, gondolhatunk itt a férfi 200 pillangóra vagy 400 vegyesre.
A szombat éjféli nevezési határidő előtt csak órákkal jelentette be a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka – egy szponzori csatornán keresztül –, hogy nem áll készen a versenyzésre, így az olimpiai cikluson belül kevésbé fontos úszóévben már harmadik hónapja készül az új, verseny nélküli metódusban, ám továbbra is Shane Tusuppal. Így a tavaly minden számba benevezett Iron Lady hat bajnoki címe és tizenkét dobogós helye válik szabaddá. Ezek egy részére a Kőbánya SC 16 éves szupertehetsége, Késely Ajna startolhat rá. Edzője, Turi György lapunkkal közölte is a junior-világbajnok úszó programját, eszerint az apró termetű tanítvány 200, 400, 800 és 1500 gyors mellett megmutathatja, hogyan áll az ismerkedésben a vegyesúszással (200, 400 m), és nagy meccs résztvevője lesz 200 pillangón és háton – „mellékesen” a kőbányaiak 4x200-as női gyorsváltója tagjaként is láthatjuk a nagyszerdától nagyszombatig tartó viadalon (tévé: döntők minden nap 18 órától az M4-en). Az Iron Lady állandó üldözőjének, néhanapján megfricskázójának számít az újpesti Kapás Boglárka is, akinek számait szintén edzőjétől, Virth Balázstól szereztük meg: az olimpiai bronzérmes sportoló felveszi a kesztyűt Késellyel 200 pillangón, 400 vegyesen, valamint 400, 800 és 1500 m gyorson is.
Abból, hogy Virthtől az újpesti válogatott úszók ob-menüjét kértük, és Kapás, valamint Gyurta Gergely számai (200, 400, 800, 1500 m gyors, 200 m pillangó, 100 m hát, 400 m vegyes) mellett nem kaptunk értesítést az idősebb Gyurta, az olimpiai bajnok Dániel programjáról, egyenesen következett, hogy a mellúszót 2007 óta először nem láthatjuk ob-n, de ami még biztosabbnak tűnt, hogy az idei évet beindult diplomatakarrierje miatt „dobhatja”, nincs ugyanis Európa-bajnoki szintje – márpedig az augusztusi glasgow-i viadal lesz az év csúcseseménye. Az ezzel kapcsolatos szomorú bejelentés kedden napközben meg is érkezett.