A világ több országában – köztük Magyarországon is – megfordult László Csaba a romániai labdarúgás élvonalában szereplő Sepsi OSK új vezetőedzője. A Dundee Unitedtől érkezett, székelyudvarhelyi származású szakember egy évre írt alá a legutóbbi bajnokság hatodik helyén végzett sepsiszentgyörgyi klubbal, siker esetén újabb egyéves hosszabbítás lehetőségével. Miután a korábbi edzőjétől már az előző bajnokság vége előtt elköszönt a klub, az új edző érkezése elkerülhetetlenné vált. Diószegi László tulajdonos-elnök több jelölttel is tárgyalt, a jelek azonban egyre inkább a Lothar Matthäus segítőjeként korábban a magyar válogatott mellett is dolgozó magyar szakemberre mutattak. Közel két évvel korábban már invitálták Háromszékre, ám akkor családi okokból még Skóciát választotta.
Az új építkezés előtt álló klub elnöke részéről alapos keresgélés előzte meg az új szakvezető kijelölését. Diószegi szerint fontos volt, hogy olyan embert találjon, aki képes és hajlandó vállalni a Sepsi OSK székelyföldi identitását, ugyanakkor beszéljen románul, hogy a román futballban roppant fontos kommunikációnak ne legyenek nyelvi akadályai. László Csaba emellett azt az elvárást is teljesíthetőnek tartja, hogy „egészséges” mértékben offenzív csapatot építsen, amely a közönség elvárásai mellett az eredményességi szempontoknak is képes legyen megfelelni.
Az új edző érkezésével az új játékosok szerződtetése is beindul, velük június 10-én találkozik a szakvezetés, majd a csapat ausztriai edzőtáborozásra megy.