„Így ma nem is volt betervezve a szökésem, a végső sprintben akartam ott lenni, esetleg Karl Ádámot segíteni előre jönni” – fogalmazott. Felidézte, elöl helyezkedett, amikor a szakasz elején újabb és újabb sikertelen szökési kísérletek zajlottak, s végül mégis úgy érezte, meg kell indulnia, s ismét Rózsa Balázzsal egyszerre éreztek rá a lehetőségre.
„Ezúttal segített, hogy nem hárman voltunk, mint szerdán, hanem öten. Majd sajnos Balázs leszakadt, de még akkor is négyen maradtunk. Remekül dolgoztunk össze és jó tempót mentünk, ám a mezőny nem engedett messzire minket, nem is fűztem sok reményt arra, hogy sikeresen hazaérünk” – mondta. Hozzátette: húsz kilométerrel a vége előtt három és fél perc volt az előnyük, akkor kezdett el hinni benne, hogy meglehet. Elárulta: mindenki keményen dolgozott, senki nem taktikázott a célig, ezért volt sikeres a szökés, amelyben ő volt a legerősebb.
Leszögezte, a vasúti átjárós megállítás nagyon kizökkentette őket, hiszen a nagy melegben 170-180-as pulzussal tekertek, s az újraindításnál az elnehezült lábakkal nehéz volt újra felvenni a tempót. A délutáni Hajdúszoboszlóig tartó félszakaszról hangsúlyozta, nem tervez újabb szökést.
„Ha mégis újra megpróbálom, lőjenek le” – mondta mosolyogva.
Az Európa Játékokra előretekintve kiemelte: ennél jobb eredményt nem is érhetett volna el a felkészülés során.
Rózsa Balázs az MTI-nek elmondta: a szerdaihoz hasonlóan ezúttal is egy kemény szökésben vett részt, s egy kis csalódottság van benne, hogy nem tudott a hajráig velük tartani. „Mindent megtettem, így azért nincs nagy hiányérzetem, és nagyon örülök, hogy Krisztián végül meg tudta csinálni” – szögezte le Rózsa.
Dér Zsolt, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elárulta: tervben volt a szökés, de a magyar válogatott alapvetően Karl Ádám sprintjére készült, ám természetesen örül, hogy így alakult.
Pénteken (ma) délután 16 órától következik a második félszakasz, a Tiszafüredtől Hajdúszoboszlóig tartó 69 kilométeres etapot az M4 Sport élőben közvetíti.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!