Az eseményen elhangzott, hogy a NEKA csapatai eddig 18 korosztályos címet nyertek, a 2018/19-es szezonban pedig tíz együttes hét bajnokságban szerepelt eredményesen.
Mocsai Tamás ügyvezető a mesteredzők közreműködésével nyújtott betekintést az akadémia életébe. Az elhangzottak szerint a bázison általában 130, 13-20 éves korú sportoló tanul és kézilabdázik, fele-fele arányban fiúk és lányok. A komoly sporttudományos háttérrel kidolgozott edzéstervek egyénre szabottak, a növendékek iskolai eredményeire 11 kollégiumi tanár figyel.
A mesteredzőkről elmondható, hogy a NEKA nyolc szakembere dolgozik jelenleg valamelyik kézilabda-válogatott mellett, a növendékek közül pedig több mint ötvenen kaptak játéklehetőséget eddig a korosztályos válogatottakban.
A sajtóbejáráson bemutatták a 2016-ban elkészült, három kézilabdapálya nagyságú multifunkcionális sportcsarnokot, ahol Hajdu János sportszakmai vezető elmondta, az első évben még harminc jelentkezőből hatot tudtak kiválasztani, és három pótfelvételit kellett tartaniuk, hogy beteljen a létszám. Ma már több mint tízszeres a túljelentkezés az intézménybe.
Ami a munkát illeti, arról így vallott a szakember: „Óriási lehetőség ilyen körülmények között, ilyen infrastruktúra mellett, ilyen tehetséges gyerekekkel dolgozni nagy szakmai önállóság mellett.”
Hozzátette, céljuk, hogy minél több válogatott játékos neve mellett szerepeljen, hogy NEKA-növendék volt. Sótonyi László edző is hasonlóan nyilatkozott: „Boldogság, hogy itt dolgozhatok, ahol nem megélhetési profikkal kell küzdeni, hanem tehetséges fiatalokat kell nevelni úgy, hogy élvonalbeli játékosokká válhassanak.”
Az akadémia Balaton-parti, két és fél hektáron, gyönyörű környezetben elterülő lakóparkján állnak a kollégium épületei, valamint a komoly eszközökkel felszerelt rehabilitációs és rekreációs részleg, a konditerem, a magyar utánpótlás-válogatott edzőtáborának is helyet adó vendég-apartmanok, és az étterem is. A modern diagnosztikai eszközökkel, szaunákkal, ülőfürdőkkel is felszerelt rekreációs részlegen a többi között anti-gravitációs futópad és járásdiagnosztikai készülék is működik.