Egészséges önbizalommal készül a dél-koreai Kvangdzsuban megrendezésre készülő vizes világbajnokságra a vajdasági születésű Szabó Szebasztián, a Győri Úszó SE igazi főnyereménye, aki idén márciusban – még a sportolói honosítása előtt – a debreceni országos bajnokságon nem várt kettős győzelemmel és egy csúcsjavítással kopogtatott be a magyar válogatott ajtaján. A 23 esztendős úszózseni, akinek az útját immár egy esztendeje Petrov Iván, a győri műhely dirigense egyengeti, néhány nap múlva először versenyezhet piros-fehér-zöld színekben, amit a pillangóspecialista röviden és egyszerűen élete felemelő eseményének nevez.
Nincs benne félsz, csak hatalmas motiváció
„Ami márciusban történt, azt örök életemben nem fogom elfelejteni, még akkor sem, ha a világbajnokságról érmet sikerülne elhoznom, márpedig ez a célom – szögezte le az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó úszó, aki a debreceni bravúrjának köszönhetően az 50 és a 100 méteres távokon is a világranglista negyedik helyét foglalja el. – Bennem voltak az ütős idők az országos bajnokság előtt, arra viszont én sem számítottam, hogy az 50-et magyar rekordot döntve 23 másodpercen belül úszom le, a 100 után pedig 51.34 másodperc jelenik meg az eredményjelző táblán. Ha nem is könnyű szívvel, de elfogadtam, hogy csak az 50 méteren képviselhetem a magyar színeket, aminek azért a rossz mellett van jó oldala is. Egyetlen egyéni számra kell összpontosítanom, és nagyon bízok abban, hogy a VB-n a legjobb tudásomat az előfutamtól a döntőig háromszor is megmutathatom a világnak. Ez sem lesz könnyű feladat, mert az 50-es sprintben sok a bizonytalansági tényező, de szeretek versenyezni, ezért nem a félsz akadályoz majd, hanem hatalmas erejű motiváció lesz a segítségemre.” – hangsúlyozta „Szebi”.
Sterbik földijének akár még négy VB-je is lehet
Szabó – aki ugyanúgy Zentáról származik, mint Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának kapusveteránja – nagyon szeretné, hogy ha a 2017-es budapesti (akkor még szerb színekben versenyzett) és az idei dél-koreai után még legalább négy világbajnoksága lehetne. Abból kiindulva, hogy a 2019-es világranglistát vezető, és a 22.60 másodperces idejével éppen a budapesti Bajnokok Ligája versenyen villantó brazil Nicholas Santos a 39. életévét is betöltötte, de a magyar rangidős Cseh László is elmúlt már 33, az álom nagyon is megvalósíthatónak tűnik.