Itthon Gaál Gyöngyi volt az első fecske, Kulcsár Katalin a második, harmadik egyelőre nincs is… Előbbi 2007 és 2011 között három meccset kapott az élvonalban, utóbbi pedig 2011-ben vezetett egy Siófok–Bp. Honvéd találkozót, azóta egyet sem, az NB III mellett legfeljebb a másodosztályban jutott vezetőbírói feladathoz évente egyszer-kétszer. Pedig női vonalon pompás karriert fut be: 2016-ban a világ legjobbjának választották, övé lett a Bajnokok Ligája döntője, négy éve és az idén is több mérkőzésen fújta a sípot a vb-n, azaz folyamatosan a szűk élvonal tagja. Ugyanabba a kasztba tartozik, mint Steinhaus vagy Frappart, akik ráadásul jóval színvonalasabb bajnokságban élvezik a bizalmat. Úgy tudjuk, az MLSZ is tágabbra szeretné nyitni a kaput a női játékvezetők előtt, és a most zajló NB II-es bajnokságban Kulcsár Katalin mellett mások is lehetőséget kapnak – csupán az a nagy kérdés, hogy a magyar közeg mennyire fogadja őket tárt karokkal.
Sípos hölgyek a férfiak között
Először játszott egymás ellen két angol csapat a Szuperkupáért, ám még nagyobb szenzáció, hogy az európai szövetség női játékvezetőket jelölt a találkozóra.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!