Másfél évtizedet kellett kibekkelniük a Ferencváros szurkolóinak, hogy végre újra nemzetközi kupasorozat csoportmérkőzésén láthassák idegenben a kedvenceiket. Tizenöt szűk esztendő telt el Rósa Dénes Edinburghban szerzett győztes gólja óta a skót Hearts ellen; László Csaba, az akkori edző azóta bejárta a fél világot, a Fradi után dolgozott többek között Ugandában és Litvániában, kisebb meglepetésre a Heartsöt is irányította. Talán éppen az FTC skóciai győzelmével hívta fel magára a figyelmet…

Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós
A Ferencváros jelenlegi edzője, Szergej Rebrov népszerűségéről megoszlanak a vélemények, de aligha akadt olyan Fradi-drukker Barcelonában, aki az Espanyol legyőzéséért (uram bocsá, egy döntetlenért) cserébe nem írta volna alá, hogy az ukrán szakember az esti ellenfelet irányítja a jövőben.
Kis híján az év gólját lőtte a Fradi csatára
A Fradi-gólja és a pontszerzés mellett is volt számunkra a barcelonai Európa-liga mérkőzésnek egy igazán szívet-lelket melengető jelenete. A találkozó második félidejének hetedik percében a mieink brazil légiósa, a bajnokságban épp eltiltását töltő Isael ballal egészen távolról, mintegy 33 méterről, jobbról szabadrúgásból, parádés mozdulattal és mindenki számára váratlanul megcélozta a spanyol együttes kapuját. Az Espanyol hatalmas szerencséjére a labda végül a jobb oldali kapufán csattant. Kétség nem férhet hozzá: ha ez bemegy, a kupaforduló, sőt talán az év gólja lett, lehetett volna, de a megmozdulás és a helyzetfelismerés így is nagy tapsot érdemelt, mint ahogy a Ferencváros remek játéka és az idegenbeli bravúros eredmény is. /J.A./
No, nem mintha ez foglalkoztatta volna a „Fradi on tour”-egyenpólóban feszítő zöld-fehér szimpatizánsokat, akik a Montjuic dombnál, árnyékba húzódva kerestek menedéket a tűző nap elől. A Barcelona stadionja, a Camp Nou mögött is megjelent egy markáns csoport a magyar tulajdonban levő Futballárium nevű sportkocsmában. A város főterén, a Placa D’Espanyán gyűlt össze a Fradi-tábor délután ötkor, innen vonult az Espanyol stadionja felé.