Dzsudzsák Balázs: Még üresen is tele van energiával a Puskás Aréna

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Dzsudzsák Balázs nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy a magyar labdarúgó-válogatott tagjaként részese lehet a Puskás Aréna avatómérkőzésének, amelyre pénteken, Uruguay ellen kerül sor.

Forrás: MTI2019. 11. 11. 14:57

„Vészhelyzet van a védelemben.

Korhut Mihály eltiltott lesz Wales ellen, Kádár Tamás sérült és Willi Orbán szerepeltetésével kapcsolatban sem vagyok derűlátó. Baloldali és középső védők esetében nem küzdök a bőség zavarával, kényszermegoldásokhoz kellett folyamodni, de sose panaszkodok a hiányzók miatt. Azokban is bízom, akik esetleg debütálni fognak” – mondta Rossi, aki elárulta, nagy hangsúlyt fektet majd a lélektani felkészítésre.

A hétfői eseményen bemutatták a nemzeti együttes új mezét is, amelyről kiderült, nem sablon alapján készült, azaz most először minden eleme egyedi, hasonlóan az olyan válogatottakhoz, mint a belga, a spanyol vagy a német.

A pénteken 19 órakor kezdődő, Uruguay elleni barátságos találkozón búcsúztatják el a válogatottól Gera Zoltánt, aki 97-szer öltötte magára a címeres mezt, de az U21-es csapat szövetségi edzője – közös megegyezés alapján – nem lép pályára, mivel több mint egy éve már nem játszik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.