Régi helyszín, új otthon

Pénteken este történelmi mérkőzést játszik a magyar válogatott Uruguay ellen: felavatják a gyönyörű, modern Puskás Ferenc Stadiont. A nemzeti csapat múlt század elejétől íródó történetében sokáig nem volt saját otthona, lényegében albérletben játszott, eleinte kizárólag, majd később többnyire Budapesten. A legendássá vált Népstadionban egyszer 105 ezren is kimentek futballmeccsre, de ez is olyan otthon volt, amelyen osztoznia kellett másokkal. Visszatekintés az elmúlt 120 évre.

Göröcs János kapura tör. A régi Népstadionban olykor százezres tömeg szurkolt a mieinknek Fotó: MTI/Pálfai Gábor

A kép bejárta a világot. Egy Nika László nevű diák lóg egy gerendán, alatta hatalmas tömeg, amely ellep egy futballpályát. Csoda, hogy nem halt meg senki, amikor 1947. május 4-én, a magyar–osztrák válogatottmérkőzés második félidejében, 3:2-es magyar vezetésnél leszakadt az Üllői úti Fradi-pálya fatribünje, a sérültek száma 278-ra rúgott. A Ferencváros stadionját 1911. február 12-én adták át, azóta elavult, elöregedett, veszélyessé vált, és a sportlap okkal állapította meg: „A vasárnapi magyar–osztrák mérkőzés nézőseregének tízezrei előtt lejátszódott tömegszerencsétlenség kegyetlen nyíltsággal világított rá a magyar sport egyik legnagyobb bajára: a megfelelő sporttelepek hiányára.”

A magyar futballválogatott albérletben játszott itt, nem volt igazi otthona. Pedig már 1896-ban megszületett az ötlet, kellene egy nemzeti stadion, ám nem mi, hanem a görögök kapták meg az első újkori olimpia rendezési jogát, így az igény folyamatosan megrekedt az álmodozásnál. Illetve 1924-ben már törvényt is alkottak az építésről, sportadót vetett ki a kormány, hogy aztán a befolyt pénzt – hogy, hogy nem – másra költse el. Így ment ez az Üllői úti szerencsés szerencsétlenségig, amelynek hatására annyira felgyorsultak az előkészületek, hogy végül a hároméves tervbe is bevett stadion építkezését 1948. július 13-án végleges tervek nélkül kezdték el.

A válogatott pedig, az évtizedes hagyományoknak megfelelően, továbbra is albérletben játszott. Az első nem hivatalos és hivatalos meccsének is a Millenáris adott otthont, az előbbin a Richmonddal mérkőzött meg 1901. április 11-én. A hivatalos mérkőzések listája azonban a Csehország elleni, 1903. április 5-én rendezett találkozóval kezdődik, 750 néző előtt 2:1-re nyertünk, és az az Ordódy Béla vezette a meccset, aki később játékosként bemutatkozott a válogatottban. Rendeztek később mérkőzést a Margitszigeten a MAC-pályán is, de a helyzetet a Ferencváros Üllői úti, majd 1912. március 31-én az MTK Hungária körúti stadionjának átadása oldotta meg hosszabb távra. Ezek annyira jelentős létesítmények voltak, hogy nekik köszönhetően az első világháború előtt a kontinensen Budapesten volt a legnagyobb a válogatottmérkőzések átlagos nézőszáma, egész pontosan 26 500. Mivel a két klubnak ezek a meccsek komoly bevételi forrásként is szolgáltak, versengtek egymással a rendezésért, egészen az MTK meghurcolásáig.

A vidék alkalmi otthonként sokáig nem jöhetett szóba a válogatott számára, hivatalosan a Budapesten kívüli első meccs Debrecenben volt 1949. július 10-én, a lengyeleket vertük ott 8:2-re. Csakhogy közigazgatásilag ez így nem pontos, ugyanis az Üllői úti lelátó leszakadása után Újpesten rendezték meg a válogatott mérkőzéseit – negyvenezret meghaladó nézőszámmal! –, 1948. június 6-tól (Románia ellen 9:0) egészen 1953. április 26-ig (Ausztria ellen 1:1), csakhogy Újpest 1950-ig önálló város volt, csak akkor csatlakozott Nagy-Budapesthez.

Aztán felvirradt 1953. augusztus 20-ának a napja, amikor a felső fél karéjt leszámítva elkészült a Népstadion, a Szabad Nép szerint „hazánk nagy békeműve”. Reggeltől estig zajlott az ünnepség, még tízezer galambot is reptettek a rendezők, a nap fénypontja a Bp. Honvéd–Szpartak Moszkva mérkőzés volt (3:2). A válogatott november 15-én lépett először az akkor világszínvonalú stadion gyepére. Az Aranycsapat a svédekkel játszott, és mivel Puskás mellé lőtt egy tizenegyest, az első itt szerzett válogatott gól gazdája Henry Källgren lett. A közönség pfujolt, fütyült, sőt köpködött is a 2:2 után – tíz nappal voltunk a londoni 6:3-as győzelem előtt.

Göröcs János kapura tör. A régi Népstadionban olykor százezres tömeg szurkolt a mieinknek
Fotó: MTI/Pálfai Gábor

Hamarosan megszületett az a nézőcsúcs is, amelyet sohasem lehetett túlszárnyalni: 1955. október 16-án az akkor 66 éves legendás csatár, Schlosser Imre 105 ezer néző előtt vezette ki a csapatokat az osztrákok elleni 100. mérkőzés előtt a kezdőkörbe. A százezres nézőszám nem volt egyedi, sőt 1955-ben egy Bp. Honvéd–Kinizsi bajnoki mérkőzésen is összegyűltek 98 ezren. Az 1959-ben felhúzott világítótornyok sok helyet vettek el, később megszűntek az állóhelyek is, így csúcsjavításra már tényleg nem kerülhetett sor. Így az NSZK ellen 3:2-re megnyert meccs 90 ezer nézőjét 1959. november 18-án nyugodtan nevezhetjük telt háznak, de ennél többen ezután futballmeccsen már nem töltötték meg a lelátókat. 1986. március 16-án 70 ezren voltak kinn a brazilok 3-0-s legyőzésekor, ezután akadt még két ötvenezres meccs, 1991. április 17-én a szovjetek (0-1), 2000. szeptember 3-án pedig az olaszok elleni (2-2) Eb-selejtezőn, de akkoriban már elkezdődött a stadion felújítása, amely lényegében az utolsó évekig tartott.

Talán helyesebb úgy fogalmazni: megkezdődtek a leépülés évtizedei. A válogatott olykor vidéki városokban, máskor más budapesti stadionokban játszott, a felső karéj életveszélyessé vált, emiatt csökkent az eladható jegyek száma is. Időközben megszűntek a kettős rangadók, 1987. május 2-án rendezték az utolsót, mivel az átlagos nézőszámuk húszezer alá csökkent, s véget értek a korábban telt házat vonzó SZÚR-ok. Nyilvánvaló volt, hogy a 2002. április 2-án Puskás Ferenc Stadionra átkeresztelt Népstadiont már nem lehet tovább toldozni-foldozni, de a lebontás és újjáépítés szándéka csak 2014-ben találkozott a lehetőségekkel. Ebben az évben június 7-én Kazahsztán legyőzésével búcsúzott a válogatott legendás sikereinek és kudarcainak a helyszínétől, és az építkezés idejére az időközben átadott Üllői úti stadionba „költözött”, csak hogy valamennyire kerek legyen történetének egy fejezete.

Eddig a labdarúgásnak osztoznia kellett más sportágakkal, elsősorban az atlétikával – 1955-ben rendeztek a Népstadionban férfikosárlabda Európa-bajnokságot is –, ám az új Puskás Ferenc Stadion már igazi futballaréna, a sportág, és azon belül a válogatott igazi, saját otthona lehet. A sors ráadásul kegyes is: az átadás, tehát 1953. augusztus 20-a óta a csapat az eredetileg Népstadionnak hívott létesítményben 193 mérkőzést játszott és 99 győzelmet aratott.

Kereken a századik lehetne a „lakásavató”.

Willi Orbán nélkül várjuk a cardiffi csatát

Marco Rossi hétfői helyzetjelentése után felkészültünk a legrosszabbra. A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztatón óvatosan orientálta a közvéleményt: „Willi Orbán szerepeltetésével kapcsolatban sem vagyok derűlátó” – fogalmazott Rossi. A Bundesliga második helyén álló RB Leipzig középső védője egy hete sérült meg csapata Német Kupa-mérkőzésén, a lipcsei orvosi stáb gőzerővel dolgozott, hogy Orbán mihamarabb felépüljön. Az erőfeszítés nem járt sikerrel: tegnap délelőtt a Magyar Labdarúgó-szövetség szikár hírben számolt be a labdarúgó állapotáról. „Az első, Lipcsében elvégzett vizsgálatokat követő napokban Orbán állapota nem javult, így kedden újabb vizsgálatokon esett át. Ezek alapján biztosra vehető, hogy nem tud a válogatott rendelkezésére állni a novemberi két mérkőzésen.”

Marco Rossi alapembere tizenkét válogatottbeli fellépésén három gólt szerzett, a hiánya érzékeny veszteség. A válogatott foghíjas védelemmel utazik Cardiffba: Orbán mellett Korhut Mihály eltiltás, Kádár Tamás pedig sérülés miatt nem játszhat jövő kedden a Wales elleni sorsdöntő Eb-selejtezőn.