Sejtelmes a Honvéd futballcsapatának honlapján olvasható közlemény: „a kialakult helyzetre való tekintettel” a közös megegyezéssel távozó edző, Giuseppe Sannino olasz származására és a csapat gyenge szereplésére egyaránt vonatkozhat. A Honvéd nem lehet büszke az elmúlt két fordulóbeli teljesítményére: előbb Diósgyőrben kapott ki 4-0-ra, majd hazai pályán a Kisvárdától 5-1-re. Sannino csak az utóbbi meccsen dirigált, a DVTK elleni találkozót az olaszországi útját követő önkéntes karantén és más szükséges óvintézkedések miatt kihagyta, akkor Pisont István ült a Honvéd kispadján.
A koronavírus-járvány miatt szünetelő magyar bajnokság hatodik helyén álló kispesti csapat vezetői tegnap döntöttek a szerződésbontásról: Sannino és stábja még a héten elutazik Magyarországról, Valerio Zuddas erőnléti edző kivétel, ő április 30-ig a klub alkalmazásában áll.
Az olasz szakember és segítői a 2019–2020-as szezonra érkeztek Kispestre, a most futó idényben négy Európa-liga-, 25 NB I-es és hét Magyar Kupa-mérkőzésen irányították a csapatot – olvasható a Honvéd hivatalos honlapján. Sannino irányításával a kispesti csapat kilenc győzelmet, hét döntetlent és kilenc vereséget ért el a bajnokságban, a Magyar Kupában a Honvéd bejutott a legjobb négy közé, az MTK lesz az ellenfele a döntőbe jutásért.
A 62 éves olasz edző Aldo Dolcetti, a jelenlegi szövetségi kapitány, a legutóbbi kispesti bajnokcsapat szakvezetője, Marco Rossi és Pietro Vierchowod után a negyedik olasz tréner volt Kispesten.
Sannino edzői karrierjének a huszonegyedik állomása volt Puskás Ferenc nevelőklubja. A távozó szakembert ideiglenesen Pisont István helyettesíti, a Diósgyőr ellen beugró edző a bajnoki szünet miatt egyéni edzéstervek alapján készíti fel a játékosokat.