Magnus Carlsen megnyerte a saját szervezésű online sakktornát, így övé lett a 70 ezer dolláros fődíj is. A norvég világbajnok a döntőben az amerikai Hikaru Nakamurát győzte le 2,5-1,5-re.
Úgy játszott a két sakkozó, mint azok a bokszolók, akik „tánc” nélkül megállnak egymással szemben, s arra mennek, ki tud nagyobbat ütni. Sakknyelvre lefordítva ez nyílt sisakos küzdelmet jelent – bár lehet, csupán annyi történt, hogy a rapid időbeosztás mellett túl sok volt a hiba.Mindenesetre, a négyből az első három parti eldőlt, kettőt Carlsen, egyet Nakamura nyert.
Így következett a negyedik játszma. Adott volt a képlet, az amerikai nagymesternek nyernie kellett a ráadáshoz. Meg is volt rá az esélye, úgy tűnt, hogy a gyalogelőnyös bástya, huszár a bástya, futó elleni végjátékot be is húzza. Talán elhamarkodottan cserélte le a két a könnyűtiszteket, ami után – láthattuk az élő közvetítésben – mérgesen csóválta a fejét. Okkal,m mert a bástyavégjátékot a világbajnok már kiremizte, s megnyerte a 250 ezer dollár összdíjazású tornát.
„Pályafutásom egyik nagy sikere ez a tornagyőzelem. Világossal kimondottan jól ment a játék. Az utolsó partiban akadt zűrzavar rendesen, a lényeg, hogy döntetlenre mentettem” – értékelt a trónján 2013 óta ülő norvég zseni.