A járvánnyal dacolva is megvédik a magyar sport értékeit.

Marco Rossi hamarosan keretet hirdet, és ezeket a nagy döntéseket hozhatja meg
Szoboszlai csúcsformában, Dárdai hatmilliós eurós fogás, Gulácsi pedig visszatérhet a válogatottba.
A járvánnyal dacolva is megvédik a magyar sport értékeit.
A kialakult világjárvány hatására több sportszervezet, egyesület vagy szakosztály került szorult helyzetbe. A magyar sport meghatározó szereplői közül a székesfehérvári öttusaműhely az egyike azoknak, amelyek a kiesett bevételekre, az emelkedő bérleti díjakra, az elakadt fejlesztési projektekre és az elmaradt rendezvények káros hatására hivatkozva folyamodtak segítségért. Az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna szerint támogatás nélkül jelentősen rosszabbodhat a helyzet a vezetésével eddig eredményesen működő szakosztályban, amely nemrégiben elveszítette a névadó támogatóját, a kialakult hiány pótlására pedig jelenlegi helyzetében a városvezetés sem vállalkozhatott. Arról a klubról van szó, amelynek két erőssége – Kovács Sarolta és Demeter Bence – már olimpiai kvótát szerzett.
– Egyelőre csak annyit mondhatok, számunkra is nagyon fontos, hogy a már olimpiai kvótát szerzett vagy arra jó eséllyel pályázó sportolóink a tokiói megméretésre megfelelő körülmények között tudjanak felkészülni, és az energiáikat ennek a célnak a megvalósítására fordíthassák – tájékoztatta az SzPress Hírszolgálatot dr. Szabó Tünde sportállamtitkár. – A gondok enyhítésére a rendelkezésünkre álló anyagi erőforrások egy részét tudjuk átcsoportosítani, amennyiben pedig a kérelmek valóban indokoltak, minden esetben a kialakult helyzet megismerése után hozzuk meg a döntéseinket.
– A kormány elkötelezett a magyar sport értékeinek megvédésében, vannak olyan helyzetek, amikor meg kell akadályoznunk, hogy patinás egyesületek, amelyek sok-sok évtizeden keresztül nyújtottak kimagasló teljesítményt, számtalan tehetséges magyar sportolót neveltek fel a nemzet számára, eltűnjenek a hazai sport palettájáról – hangsúlyozta Szabó Tünde, aki szerint a beérkező kérelmek mögött egyedi esetek állnak, ezért nem tendenciáról kell beszélni.
– Különleges események a jövőben bármikor bekövetkezhetnek. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet sok terhet rótt a sportklubokra és támogatóikra, de általánosságban elmondható, hogy a magyar sportegyesületek biztos lábakon állnak, köszönhetően az elmúlt tíz év munkájának – mondta befejezésül az államtitkár.
Szoboszlai csúcsformában, Dárdai hatmilliós eurós fogás, Gulácsi pedig visszatérhet a válogatottba.
A Liverpoolnak egy helyzet is elég volt, hogy 1-0-ra nyerjen a mérkőzésen domináló PSG ellen.
Alisson kapuját nem lehetett bevenni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.
Cubarsí kiállítása miatt a Barcelona a 22. perctől emberhátrányban játszott, mégis nyert a Benfica vendégeként.
Új részletek derültek ki a Huszti testvérek tragédiájáról
A PSG lemosta a pályáról a Liverpoolt, mégis Szoboszlaiék ünnepelnek + videó
Sokkoló fotót tett közzé a NASA: mi történt a Földdel, erre mi a magyarázat?
Orbán Viktor belengette a hatósági árat, máris csökkeni kezdett az élelmiszerek ára
Megmutatja erejét az univerzum, 3 csillagjegy spirituális ébredést tapasztal idén
Nógrádi György: Nyomozást indít az FBI Volodomir Zelenszkij eltűnt anyagi ügyei miatt + videó
Kegyetlen módszerhez folyamodtak az ukránok, így kínozták az oroszokat + videó
Kirángatja-e a gödörből a Jetset a Detroit sikerkovácsa? Hol köt ki Myles Garrett?
Orbán Viktor Emmanuel Macronnal tárgyalt Párizsban
Magyar Péternek vége, az SZDSZ rémisztő figurái lökik a szakadékba
Bőr az ábrázaton
Zelenszkijnek üzent a Kreml
Szoboszlai csúcsformában, Dárdai hatmilliós eurós fogás, Gulácsi pedig visszatérhet a válogatottba.
A Liverpoolnak egy helyzet is elég volt, hogy 1-0-ra nyerjen a mérkőzésen domináló PSG ellen.
Alisson kapuját nem lehetett bevenni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.
Cubarsí kiállítása miatt a Barcelona a 22. perctől emberhátrányban játszott, mégis nyert a Benfica vendégeként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.