Orosz az M1 aktuális csatornán elmondta: a frissen igazolt Bogdán Ádám érkezésével már három nagyon jó kapusuk van Dibusz Dénessel és Gróf Dáviddal. Kérdésre elárulta: a kezdő hálóőr, Dibusz szerződtetésének szándékával senki nem kereste meg a klubot. – Elég kompakt csapat most a Ferencváros, ezt az is mutatja, hogy nagy előnnyel sikerült megnyernünk a magyar bajnokságot – fogalmazott.
Orosz leszögezte: a Ferencvárosnak jó játékosállománya van, és noha lesznek mozgások a keretben, „nem kell arra gondolni, hogy felforgatjuk a csapatot”.
– Minden posztra megfelelő játékosaink vannak már most is, de nagy céljaink vannak, és ezekhez mérten szeretnénk még jobbá tenni a csapatot. Úgy gondolom, hogy a Ferencváros jelen pillanatban egy klasszikus Európa-liga-csoportkörös klub – fejtette ki Orosz.
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója óriási dolognak nevezte a címvédést, és egyértelmű célként jelölte meg a következő esztendőre is a bajnoki címért való küzdelmet. Orosz előretekintve elmondta, a felkészülést július 17-én egy ausztriai edzőtáborral kezdik meg a zöld-fehérek. A Bajnokok Ligája első két selejtezőkörének sorsolását – amint azt jelezte – augusztus 9–10-én tartják, a selejtezők pedig egy mérkőzésen dőlnek el, kivéve a BL utolsó kvalifikációs körét.