„Nyilván tudtuk a mérkőzés előtt, hogy ha lehozzuk 0-0-lal, akkor megvan a továbbjutás, valóra válik az álmunk. Nagyon nehéz meccs volt, de megvan!” – mondta akit a meccs hajrájában mutatott bravúrjáról is megkérdeztek. – Igen, fontos védés volt a végén, örülök, hogy a stoplim elérte a labdát. A végén volt egy negyedóra, amikor beszorultunk, de kihúztuk.”
„A sorsoláson még nem gondolkoztunk, de jöhetne valamelyik nagy csapat”
A Ferencváros ott van a Bajnokok Ligája főtábláján. A csapatból elsőként Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő és Sigér Dávid beszélt az érzéseiről az M4 Sport kamerája előtt.
„Nem s jutok szóhoz – kezdte a csapatkapitány, Lovrencsics Gergő. – Ennél nem is lehetett volna nehezebb sorsolásunk. Amióta Szergej Rebrov megérkezett, látható a tudatos fejlődés. Tavaly az Európa-ligában, idén a Bajnokok Ligájában szerepelhetünk. Megmutattuk, hogy nem lehet minket lenézni, helyünk van Európában.”
„Igazából a védekezésből vettem a ki a részemet. Arra törekedtünk, hogy egy oldalra kényszerítsük őket, s hogy el kelljen rúgniuk a labdát. Ez a mérkőzés javában sikerült is, de a végére azért elfáradtunk, nem tudtunk mindig a három a kettő ellen védekezni, De mindig akadt valaki, aki mentett, ha más már nem is, akkor Dénes. A Moldét nem emelték ki úgy, hogy mekkora csapat, amelyik minden évben ott lenne a főtáblán, mégis ez volt a legnehezebb párharcunk” – mondta a meccsről és az ellenfélről Sigér Dávid, amikor pedig szóba került a sorsolás, így folytatta: – A sorsoláson még nem akartam gondolkozni, most lesz időnk ezen elmélkedni, persze jöhetne valamelyik nagy csapat.”
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezLékai Máté sejtelmesen a visszavonulásáról beszélt, Mikler itthon maradt
A férfi-kézilabdaválogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében.
A Ferencváros bejelentette, nem hosszabbít meghatározó játékosával
Nagy Gergő a szezon elején még a válogatott csapatkapitánya is volt.
Bellingham fantasztikus, müncheni barátja viszont nem példakép – mondja a Bayern legendája
Karl-Heinz Rummenigge szerint a Bayern nem tudott versenyezni Bellinghamért a Real Madriddal.
Real Madrid? Bayern München? Mbappé vallomása és sértett reakciója + videó
Kylian Mbappé üres kézzel távozik a PSG-től, nem állja ki az összehasonlítást Lionel Messivel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!
Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján
Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik
A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz
Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere
Megint bejött a japánok számítása, itt a hibridek aranykora
Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor
Mbappé irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk