– Közismerten nagy sportrajongó. Mit szól a legfrissebb magyar sportsikerekhez? Valter Attila megnyerte a Tour de Hongrie-t, Fucsovics Márton másodszor is megverte a világbajnok Dimitrovot, s bejutott a legjobb harminckettő közé a US Openen, labdarúgó-válogatottunk pedig Törökországban aratott váratlan győzelmet.
– A kerékpár immár tíz éve, a futballsérülésem óta szerves része az életemnek, sötétedés előtt mindennap tekerek harminc kilométert. A versenyeket nincs időm követni, de örülök annak, hogy a magyar kerékpárosok egyre jobbak, Valter Attila győzelme nagy bravúr. Fucsovics Marci meccseit figyelem, miként a sakkozók többsége, éjszakánként én is dolgozom, s közben felüdülés volt ránézni a meccseire. Az elsőnél csak az eredmény alakulását követhettem, a másodikat aztán már közvetítette a Eurosport, amit feszülten szurkoltam végig. A válogatott magabiztosan futballozott, a törökökkel szemben egy percig sem kellett félteni, Szoboszlai gólja pedig egészen káprázatos volt.
– S ha még hozzátehetnénk, hogy a magyar csapat is nagyszerűen szerepelt az online sakkolimpián…
– A negyeddöntő elérése igazi bravúr volt. Más kérdés, hogy nem lett volna szabad a versenyt online sakkolimpiának nevezni. Ez egy online rapid show-verseny volt, a válogatott férfi, női, fiú, lány játékosokból állt vegyesen. Ez inkább kísérleti jellegű viadal volt, amelyről a legjobbak többsége hiányzott.
– Kísérleti jellegű volt a Magnus Carlsen szervezte Grand Chess Tour rapid sorozat is. A világbajnok még áprilisban azt mondta, a járvány idején nagy lehetőség előtt áll a sakkozás, mert az online tér tökéletesen alkalmas a játék népszerűsítésére. A tapasztalatok visszaigazolják a várakozásokat?
– Még meg is haladják azokat. Az egész turnénak több mint hetvenmillió nézője volt a neten és a tévében együttesen. Ilyen számokat korábban egyetlen sakkverseny sem tudott elérni. Magnus jól kitalálta a lebonyolítási formát. Minden egyes forduló egy-egy négyjátszmás mini páros meccset jelentett. A körmérkőzést aztán minden helyszínen elődöntő és döntő követte még nagyobb izgalmakkal. Az egész sorozat betetőzése, a finálé pedig elképesztően alakult. Itt már nem is szetteket vívtak, olyan volt, mint egy vérbeli rájátszás az NBA-ben vagy az NHL-ben. A végső győzelemhez négy páros mérkőzést kellett megnyerni.