Szoboszlai és a Bayern-sztár Kimmich tökéletes alternatívája

Egy bokatörés többnyire jelentős visszaesést jelent egy labdarúgó pályafutásában. Kalmár Zsolt viszont amióta felépült a sérüléséből, folyamatosan csúcsformában játszik a válogatottban és klubjában, a DAC-ban is. Az Európa-bajnoki részvételt már kiharcolta, a szlovák bajnoki cím a következő nagy cél, s ha minden jól alakul, idővel akár valamelyik topbajnokságban láthatjuk hétről hétre.

Az ősszel Bulgária és Szerbia ellen is betalált Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI

– A három válogatott mérkőzés ráadásaként Nyitrán játszott bajnokit a DAC-cal. Kereken tíz nap alatt négy meccs. Nem sok? Bírja a terhelést?

– Inkább örülök, hogy ilyen sok meccsen játszottam, és csak sikerekben lehetett részem. A tíz nap alatt négy meccs tényleg extrém terhelés, a bajnoki után ezért is kaptam két nap pihenőt, de szerencsére tényleg jól bírom. Az évek során megtanultam, mire kell odafigyelni. A megfelelő táplálkozás és az izomzat regenerációja elengedhetetlen. És persze pihenésre is szükség van.

– És a kisfia éjszakánként hagyja aludni?

– Noel már elmúlt egyéves, egész pontosan tizenöt hónapos. Este kilenckor fektetjük le, s reggel kilencig alszik... Rajta nem múlik, de szerencsére korábban sem múlt soha, mindig nagyon jó baba volt.

– A kijárási tilalom egyik nyertese. Az édesapja, ha akarna, sem tud kimaradni.

– Tényleg nem is akar… Innen nézve valóban hasznos a mostani időszak, ahogy tavasszal, most is sokat lehetek együtt a családdal. Ebből a szempontból Dunaszerdahely ideális állomása a pályafutásomnak. Győrben élünk, onnan ingázom, harminc perc alatt megjárom az utat.

Jó helyen van nála a labda
Fotó: Mirkó István

– Melyiket tartja nagyobb sikernek, az Izland elleni győzelmet, aminek köszönhetően kijutottunk az Európa-bajnokságra, vagy a Nemzetek Ligájában az első helyet a csoportban, a feljutást az A osztályba?

– Az Izland elleni győzelmet. Európa-bajnokságra nem jutunk ki mindennap, s most egymás követő két tornán is ott lehetünk. Hatalmas boldogság, különösen, hogy ezekben a nehéz napokban szereztünk örömöt az embereknek.

– Szakmailag, ha van értelme egyáltalán így okoskodni, a Nemzetek Ligájában kivívott feljutás viszont talán az Izland elleni győzelemnél is nagyobb eredmény. Gondolta volna a sorozat elején, hogy három magasabban jegyzett csapatot is meg tudunk előzni?

– Nem minket vártak az első helyre, de még a másodikra sem, ez igaz. Megmutattuk, hogy a magyar foci sokat fejlődött.

Hat forduló alapján senki sem emlegethet szerencsét. A két Eb-pótselejtezővel együtt az ősszel játszott nyolc mérkőzésből ötöt megnyertünk, kettő döntetlen lett, s csak egyet vesztettünk el.

S nem csak eredményesen, többnyire jól is játszottunk, uraltuk a mérkőzések zömét. Remélem, a jövőben is tudjuk tartani ezt a szintet, és tavasszal a világbajnoki selejtezők során ugyanígy futballozunk.

– Különösen a Wales elleni, egy évvel ezelőtti meccshez képest látványos a fejlődés. Minek köszönhetően?

– Azóta rengeteget változott a csapat. Cardiffban rajtam kívül Willi Orbán sem játszhatott, azóta beépült a csapatba Szalai Attila, Botka Endre, Sigér Dávid és Holender Filip, Fiola Attila újra kiváló formában játszik, és még sorolhatnám.

Immár nem csupán jó kezdőcsapatunk van, hanem erős keretünk. Jó közösséget alkotunk, mindenki tudja a dolgát.

Fontos szempont, hogy már nem négy-, hanem háromvédős rendszerben futballozunk, ami nagyon bejött, mindenki ráérzett ennek a lényegére.

– Marco Rossi többször elmondta, hogy egy éve télre, majd a tavaszi leállás idejére külön munkát kért a válogatott játékosoktól. Önnek mire hívta fel a figyelmét?

– Marco Rossit jól ismerem, hiszen Dunaszerdahelyen klubedzőm is volt. Egy éve, a Pukás Aréna avatómeccsén, Uruguay ellen tört el a bokám. A legtöbbet az jelentette, hogy rendszeresen felhívott a lábadozásom alatt, biztosított afelől, hogy számít rám. Elsősorban a taktikára helyezte a hangsúlyt, azt hangsúlyozta, milyen szerepkörben számít rám, s mi lesz a feladatom.

– Ha nem is tavalyhoz képest, de az elmúlt években érezhetően dinamikusabb lett. Ez mérésekkel is alátámasztható?

– Igen, én is így érzem. Győrben évek óta külön munkát is végzek fitneszedző, gyógytornász és masszőr segítségével. Amióta Bernd Storck az edzőnk a DAC-nál, erre kevesebb szükség van, mert a korábbiakhoz képest még keményebbek a tréningek. A táplálkozásra még jobban figyelek. Nyolcvanhárom kilóról lementem nyolcvan alá, szálkásabb vagyok, s ennek köszönhetően gyorsabb is.

– A DAC-ban is jól megy önnek a játék, tizenhárom meccsen kilenc gólt szerzett. Van egyébként kedvenc találata? Mondjuk, amit a Marseille-nek rúgott a nyári edzőmeccsen, vagy a Trencsénnek jó huszonöt méterről, szintén szabadrúgásból.

– Én inkább egy harmadikat mondanék, a Slovannak három éve bal lábbal rúgott gólt, ami győzelmet ért, s felrobbant tőle a stadion. De persze az említett két gólt sem tagadom le.

– Azért is említettem, hogy lám, ön is képes olyan bombagólra, mint Szoboszlai Dominik. A válogatottban hogyan döntik el, hogy melyikük lövi a szabadrúgást?

– Szerencsére az utóbbi meccseken nekem és Dominiknak is jutott lehetőség. Ha mindketten a pályán vagyunk, megbeszéljük, hogy ki következik.

– Nemcsak a rúgótechnikájuk, a testfelépítésük, a játékstílusuk is hasonló. Bosszantja, ha Szoboszlaihoz hasonlítják?

– Dehogy.

A válogatottnak csak hasznára válik, hogy két irányító típusú játékosa is van. Nincs közöttünk rivalizálás. Ha támadni akarunk, s újabban szerencsére ez a célunk, amit meg is tudunk valósítani, akkor így könnyebb megosztani az ellenfél figyelmét.

Sokan mondták az Izland elleni mérkőzés előtt, kíváncsian várják, ketten együtt hogyan férünk el a csapatban. Akkor még előfordult néhány szituáció, amikor talán nem értettük meg, Szerbia ellen azonban tökéletesen kiegészítettük egymást, éreztük, hogyan kell mozognunk ahhoz, hogy mindketten jó helyen legyünk. Szóval, szerintem hosszú távon is jó párost alkotunk a válogatottban.

– Ön még hamarabb lett válogatott, mint Szoboszlai, csupán tizenhét éves volt, amikor 2014-ben Dánia ellen bemutatkozott. Hálás érte Pintér Attilának?

– Természetesen. Sokat köszönhetek neki, az NB I-ben is ő dobott mély vízbe, amikor még csak tizenhat éves voltam. Az ETO-nál külön is foglalkozott velem, egyéni edzéseket is tartott, ő indított el a pályámon.

– Aztán következett néhány év megtorpanás, a válogatottból is kimaradt két évre. Túl nagy ugrás volt az RB Leipzig?

– Amikor odaigazoltam, még a másodosztályban szerepelt a csapat, s meg is kaptam a játéklehetőséget, noha a Bundesliga kettő nem feküdt nekem. A másodosztályban a párharcok dominálnak, nem a játék, én még csak hetven-hetvenkét kiló voltam, e tekintetben nem vehettem fel a versenyt a mezőnnyel. A klub rohamosan fejlődött, feljutott a német első ligába, s kevesebb figyelem jutott rám. Talán ha már én is tizennégy éves koromtól fogva ott játszom, mint Dominik Salzburgban, akkor másként alakulnak a dolgok. Ám nem panaszkodni akarok, hasznos volt a Lipcsében, majd a kölcsönben Frankfurtban és a Bröndbyben eltöltött időszak, sokat tanultam akkoriban.

– Emlékszik a lipcsei bemutatkozására? Joshua Kimmichet váltva lépett először pályára...

– Persze. Sokszor előfordult, hogy én voltam az ő cseréje vagy fordítva.

Nem akarom magamat sem föl-, sem leértékelni, akkoriban egy szinten voltunk. Ilyen a futball. Ő ma már a Bayern München meghatározó labdarúgója, én pedig Dunaszerdahelyen játszom.

Ahol azonban tökéletesen érzem magam. Három éve sokat gondolkoztam rajta, de nagyon jó döntés volt ideigazolni. A klubbal együtt egyre feljebb léptem, ebben az idényben már a bajnoki címért játszunk.

Már 24 évesen csapatkapitány lett Dunaszerdahelyen
Fotó: Lelkes Ernő / DAC

– Tavaly nyáron csapatkapitánnyá választották. Huszonnégy évesen ez óriási elismerés. Mivel érdemelte ki?

– A DAC nagyon fiatal csapat, huszonöt évesen én vagyok a harmadik legidősebb játékos. Igen, megtisztelő szerep, amiből sokat lehet tanulni. Talán hallgatnak is rám a többiek, igyekszem meghálálni a bizalmat.

– A tizenhármas mezt viseli, amit többen kerülnek. Miért?

– Apukám január tizenharmadikán született, nekem ez szerencseszám. Az ETO-ban az első meccsen egyből ezt a mezt kértem, s azóta is, ha tehetem, lecsapok rá.

– Két év múlva lejár a szerződése a DAC-nál. Hogyan tovább?

– Mint minden labdarúgónak, természetesen nekem is az az álmom, hogy valamelyik topbajnokságban szerepeljek. Ám ezzel még korai foglalkozni. Most csakis arra összpontosítok, hogy elérjük a történelmi sikert, s megnyerjük a szlovák bajnokságot a DAC-cal.