Utána még inkább rákapcsolt a Sopron, rögtön a pihenőt követően futott egy 6-0-t, és már egy híján hússzal vezetett. Vélhetően a tudat alatti kezdett el dolgozni ezután a játékosokban, akik elkövettek olyan hibákat, amelyek nagyon nem tetszettek Gáspár Dávidnak. Az eladott labdák, korán vállalt dobások után megérezte a Galatasaray, hogy jobbíthat a sorsán, de hiába nézett be tíz alá a török együttes, a harmadik negyed hajrájában az egész meccsen remekelő Fegyverneky Zsófia pazar tempóval, majd átadással állt csapata élére, a végén pedig Gaby Williams kettő plusz egyes akciója nyugtatta a hazai kedélyeket. Bár a negyedik tíz percet elvesztette a magyar bajnok, ezért csöppet sem kell szomorkodnia, mert addigra olyan előnyt dolgozott ki magának, amely bőven kitartott a meccs végéig, és ne feledjük, sikerült hatvan pont alatt tartania a kiváló támadópotenciállal rendelkező török együttest.

Fotó: Sopron Basket/Tóth Zsombor
A Sopron Basket így négy mérkőzés után négy győzelemmel áll az Euroligában. A januári buborékban, amelyet Bourges-ban rendeznek meg, csak a két francia csapattal kell megmérkőznie. Ha egy meccset megnyer, már biztosan ott lesz a két továbbjutó között, ám ha az eredmények úgy alakulnak, még a két vereség is beleférhet az üdvösséghez. Fogalmazzunk úgy, hogy a magyar bajnok fél lábbal már ott van a nyolc között az Euroligában.
EUROLIGA, D csoport
GALATASARAY (török)–SOPRON BASKET 58-70 (12-14, 13-24, 16-18, 17-14)
Sopron, zárt kapuk mögött. V: Rohacky (osztrák), Sljivic (osztrák), Baloun (cseh)
GALATASARAY: Yalcin 2, C. WILLIAMS 15/3, Köksal, Steinberga 7, Russell 9. Csere: Hollingsworth 12, Bilgic 13/3, Hruscáková, Yilmaz. Edző: Efe Güven
SOPRON: January 6, FEGYVERNEKY 15/3, G. WILLIAMS 16/6, Brooks 8, Krajisnik 8. Csere: Johnson 7, Walker 7/3, Czukor 3/3. Edző: Gáspár Dávid
Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője: – Nagyon boldog vagyok, mert ismét óriásit melóztak a lányok! Ma is át tudtunk lendülni a nehéz pillanatokon. Volt egy időszak, amikor úgy tűnt, kicsúszhat a kezünkből a mérkőzés, de még időben visszataláltunk a helyes útra, ezért emelem kalapom a játékosaim előtt. Szintén gratulálok mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, mert nagyszerű tornát rendeztek, ahol igazán profi körülmények között lehettünk. Kiemelném a saját stábomat is, a tagjai megkönnyítették a munkánkat azzal, hogy rengeteg segítséget nyújtottak mind nekem, mind a játékosoknak.
Emre Beser, a Galatasaray másodedzője: – Gratulálok a Sopronnak, nagyon jó mérkőzés volt. Mi sok dobást hagytunk ki, és ez okozta a vesztünket.
Fegyverneky Zsófia: – Nagyon boldog vagyok, hogy így tudtunk kezdeni az Euroligában. Ez a mérkőzés is megmutatta, hogy a védekezésünk az, amire támaszkodnunk kell. Ötvennyolc pontot kaptunk egy olyan csapattól, amely nyolcvan felett átlagol a török bajnokságban, úgy gondolom, ez mindent elmond erről a mérkőzésről.
Briann January: – Ez a mérkőzés megmutatta, mennyire összetartunk! Mindenki hozzátett valamit ehhez a győzelemhez, és végig koncentrált. Sok minden elhangzott a pályán, fizikailag nagyon megterhelő meccs volt, de mi végig összetartottunk, mert csak így nyerhettünk!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!