Tavaly novemberben fellélegezhettek az Ágyúsok szurkolói: kirúgták a sokat kritizált Unai Emeryt, majd néhány héttel később vezetőedzőnek nevezték ki a csapat korábbi kapitányát, Mikel Artetát.
Emery elbocsátásakor az Arsenal hétmeccses nyeretlenségi sorozatban volt, a Premier League-ben tizenhárom forduló után a tabella nyolcadik helyén tanyázott, huszonkét ponttal. Arteta keze alatt valamelyest javult a londoniak játéka, elhódították a FA-kupát és az Angol Szuperkupát is, de a bajnokságban nem jöttek az eredmények, és végül a győztes Liverpooltól harminchárom ponttal lemaradva a nyolcadik helyen végeztek.

Fotó: EPA/Julian Finney
Arra viszont a fiatal spanyol mester sem számíthatott, hogy ez az idény még katasztrofálisabban fog alakulni. Tíz forduló után fiai csak a tizennegyedik helyen állnak, tizenhárom pontot gyűjtöttek, ami hárommal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Emellett több mint egy hónapja nyeretlenek a Premier League-ben. Ez a sorozat feltehetően vasárnap este sem fog megszakadni, amikor az Ágyúsok a listavezető, kiváló formában lévő Tottenham vendégeként lépnek pályára.
– Még nagyon kevés telt el az idényből ahhoz, hogy arról beszéljünk, ki esélyes a bajnoki címre, és ki nem – véli Mikel Arteta. – Azt viszont már korábban is elmondtam, hogy a Spurs azért tart ott, ahol, mert jól csinálják a dolgukat. Remek helyzetből várják a találkozót, telve vannak önbizalommal, hisznek abban, amit csinálnak. Ha nehézségekbe ütköznek, akkor is ragaszkodnak a megbeszélt tervhez, és elhiszik, hogy elérik a kitűzött eredményt. Ebben a pillanatban ez működik náluk. Ettől függetlenül vasárnap az lesz a célunk, hogy három ponttal közelebb kerüljünk a Tottenhamhez – tette hozzá.
– Azt kell majd megnéznünk, hol fogunk tartani harmincnyolc bajnoki mérkőzés lejátszása után – magyarázta a spanyol edző, ám tekintve, hogy Unai Emeryt ehhez hasonló eredményeket követően leléptette az Arsenal vezetősége, kérdéses, hogy Arteta állása megmarad-e az idény végéig, ha folytatódik a csapat mostani vesszőfutása.

Fotó: EPA/Justin Tallis
Kollégájának, José Mourinhónak természetesen ilyen gondjai nincsenek, hiszen a Tottenham ellenállhatatlanul teljesít az évadban, az első fordulóban elszenvedett veresége óta nem talált legyőzőre. Huszonegy ponttal vezeti a Premier League tabelláját, a legkevesebb gólt kapta az angol élvonal klubjai között. Mindeközben sztártámadói, Szon Hung Min és Harry Kane futószalagon termelik a találatokat. Az angol csatár ugyan kisebb sérüléssel bajlódott a hét közepén, de Mourinho reméli, hogy pályára léphet a kiemelt jelentőségű rangadón.