Reményekkel telve vághatott neki a 2020/21-es Premier League kiírásának az Arsenal. Az Ágyúsok az előző évad végén – sorban a Manchester Cityt és a Chelsea-t legyőzve – megnyerték az FA-kupát, a Liverpool ellen két alkalommal is, először a bajnokságban, majd az Angol Szuperkupában diadalmaskodtak. A nyári átigazolási szezonban megszerezték Williant, Gabrielt, és rátették a kezüket az Atlético Madrid sokak által körbeudvarolt középpályására, Thomas Partey-ra.
A pozitív előjelek ellenére a londoniak idénykezdete aligha lehetett volna szörnyűbb, az 1974/75-ös kiírás óta nem volt ennél rosszabb. Az első öt fordulóban elszenvedett két vereséget még lehetett azzal magyarázni, hogy a címvédő Liverpool és a Manchester City ellen születtek, de az azóta történteket nehéz ép ésszel felfogni. Az angol élvonal eddig eltelt tizennégy fordulójában nyolc veresége mellett mindössze négy győzelmet és két döntetlent tud felmutatni Mikel Arteta csapata. Jelenleg hét mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériában van, ezzel a tabellán tizennégy ponttal a tizenötödik, négy ponttal megelőzve a tizennyolcadik, kiesőhelyen álló Burnleyt, amely ráadásul két találkozóval kevesebbet játszott nála.

Fotó: EPA/Peter Powell
Eddig elképzelhetetlennek tűnt, hogy a sztárcsapatok bármelyike is elbúcsúzzon az élvonaltól, de most vajon eljött ennek is az ideje? A londoniak még soha nem estek ki, de Alan Shearer nem biztos benne, hogy idén meg tudják menteni a bőrüket.
– Nem vagyok benne biztos, hogy bent maradnak ezzel a kezdőcsapattal, és azzal a hozzáállással, ami egyes játékosokra jellemző. Mikel Arteta helyében aggódnék, hogy ilyen játékosokkal kell az állásáért harcolnia. Az Everton elleni mérkőzésre Nicolas Pépé nem volt felkészülve, csak kocogott, néha sétálgatott a pályán. Többet kell dolgozniuk a sikerért. Van néhány játékos a keretben, aki nem ad ki magából mindent a menedzseréért. Ilyen játékkal nem fognak több gólt lőni – vélekedik a Newcastle és az angol válogatott korábbi kiválósága.
A korábbi években a védekezéssel gyűlt meg az Arsenal baja, idén viszont a támadással akadnak gondjai. Tizennyolc kapott góljával egyes élcsapatoknál is jobban szerepel, viszont a tizennégy forduló alatt szerzett tizenkét találata a negyedik legkevesebb a Premier League mezőnyének tagja között. A csapat gyakran mezőnyfölényben játszik, tartja a labdát, de kreativitás híján van, helyzetekig ritkán jut. Jamie Carragher ebben látja a problémák gyökerét.