Kifakadt a korábbi MVP, menekülne a csapatából

Az NBA keddi játéknapján a Los Angeles Lakers simán, végig vezetve legyőzte a Houston Rockets csapatát. Utóbbi sztárja, James Harden a mérkőzés után kifakadt az együttes reménytelen játéka miatt.

Magyar Nemzet
2021. 01. 13. 11:15
Fotó: Troy Taormina Forrás: AP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszabbítást hozott a Philadelphia 76ers és a tavalyi döntős Miami Heat összecsapása. Mindkét csapatból voltak hiányzók a koronavírus miatt, a Heatben Bam Adebayo és Jimmy Butler hiányát Tyler Herro 34 ponttal próbálta ellensúlyozni.

A Miami sokáig vezetett is, de végül az extra játékrész végén a 45 pontos Joel Embiid vezette Philadelphia örülhetett a győzelemnek. Embiid úgy érte el ezt a pontmennyiséget, hogy egyetlen triplát sem dobott a meccsen.

Még rosszabb a covid-helyzet Bostonban, a csapat keddi, Chicago elleni és szerdai, Orlando elleni mérkőzését is elhalasztották, ahogy nem rendezik meg a szintén szerdára tervezett Washington Wizards–Utah Jazz meccset sem.

A hagyományosan sűrű alapszakasz-menetrendben nehéz lesz pótolni a mérkőzéseket, az NBA ezért további szigorításokat vezetett be. Sok játékosnak viszont nem tetszik, hogy az edzések és a meccsek kivételével nem hagyhatják el az otthonukat. Az Oklahoma City Thunder játékosa, George Hill például világossá tette, hogy nem fogja magát tartani a szabályokhoz.

– Érthetetlen, hogy 48 percen keresztül a másik mellett izzadjuk végig a meccset, utána viszont nem válthatunk pár szót sem. Ha pedig meg akarom látogatni a családomat, elmegyek, és meglátogatom őket. Ha tényleg ennyire súlyos a helyzet, akkor talán egyáltalán nem kellene játszanunk.

Ezt az utóbbi gondolatot mások is felvetették...

NBA, keddi eredmények

Philadelphia 76ers–Miami Heat 137-134 – hosszabbítás után

Brooklyn Nets–Denver Nuggets 122-116

Cleveland Cavaliers–Utah Jazz 87-117

Houston Rockets–Los Angeles Lakers 100-117

Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 102-112

Golden State Warriors–Indiana Pacers 95-104

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.