Pinturault a keddi versenyt is kihagyta, ahogy a hagyományos óriás-műlesiklás címvédője, Henrik Kristoffersen, a hatszoros világbajok Mikaela Shiffrin és a svájci Michelle Gisin is. Négyük közül hárman dobogón álltak a kombináció eredményhirdetésekor. Azok, akik viszont ott voltak a rajtnál, és a selejtezőn beverekedték magukat a tizenhat fős főversenybe, azzal szembesültek, hogy a piros zászlókkal jelzett pálya gyorsabb volt, mint mellette a kék.
Ezt pedig a leginkább a hazaiak sztárja, Marta Bassino használta ki, aki ugyan csak épphogy, a 15. helyen jutott a főversenybe a kvalifikációs idők alapján, de ezzel arra az ágra került, amelyen végig az előnyösebb, piros pályán fejezhette be a párharcát. Az első futamból maximum fél másodperc különbséget hozhatott magával a győztes, ennyit pedig éppen, célfotóval meg tudott fordítani Bassino a döntőben is az osztrák Katharina Liensbergerrel szemben. Az más kérdés, hogy fordított pályabeosztással Liensberger valójában több mint egy másodpercet adott az olasznak... A slusszpoén pedig az volt, hogy a célfotót a korábbi fordulókkal ellentétben nem vették figyelembe, így a századmásodpercre azonos idővel mindketten aranyérmesek lettek, bár ezt Liensberger aközben tudta meg, hogy már értékelte a második helyét a médiának. Ez lett a követhetőnek szánt versenyszámból.
Amíg így dől el a világbajnoki cím sorsa, addig a párhuzamos versenyszám nem veheti fel presztízsében a versenyt a hagyományosabb számokkal, minden előnye ellenére sem. Pedig a látványosság mellett ide sorolható az is, hogy a pálya rövidsége okán könnyebben kialakítható, és a lengyel Maryna Gasienica-Daniel keddi negyeddöntője előrevetítheti, hogy ez lehet hosszabb távon a kisebb sínemzetek fő száma a világbajnokságon. Az olimpián egyelőre nem, a 2022-es pekingi ötkarikás játékokon csak a három éve, Phjongcshangban – a magyar válogatott részvételével debütált – vegyes csapatversenyt rendezik meg párhuzamos formátumban. Igaz, annak presztízséről is sokat elárul, hogy a kedden két érmet, közte Mathieu Faivre révén aranyat szerző Franciaország nem indít csapatot a szerdai világbajnoki versenyen.
Alpesisí-világbajnokság, Cortina d’Ampezzo, párhuzamos óriás-műlesiklás
Nők:
1. Marta Bassino (olasz)
1. Katharina Liensberger (osztrák)
3. Tessa Worley (francia)
Férfiak:
1. Mathieu Faivre (francia)
2. Filip Zubčić (horvát)
3. Loïc Meillard (svájci)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!