A Formula–1-ben szereplő Mercedes istálló csütörtök délután a Twitteren jelentette be, hogy megfejtette a közelmúlt egyik legnagyobb találós kérdését, vagyis végre rájött, hogyan szedje le a Valtteri Bottas autójára még múlt vasárnap fennakadt jobb első kereket. A hercegségben még a Ferrari is megpróbált segíteni a vetélytársnak, de mindhiába, így a probléma megoldásához a Mercedesnek előbb a brackley-i gyárába kellett hazaszállítania a W12-est. Mint kiderült, a monacói garázsban nem voltak meg a művelethez szükséges eszközei.
„VB autója itthon van. Köszönet minden jó tanácsért, de innen átvesszük!' – írták a közösségi oldalra felkerült videó mellé.
Valtteri Bottas a Monacói Nagydíjon a második helyen haladt, majd a futam 31. körében kiment a bokszba egy kerékcserére, de a furcsa baki miatt többet már nem jött ki onnan. A Mercedes stratégiai főnöke, James Vowles kifejtette, a finn pilóta is hibás a történtekért, mivel nem pontosan állt be a kerékcseréhez, a szerelőnek emiatt ferdén kellett rátennie a kerékpisztolyt az anyára. Ebből alakult ki a kalamajka, amelynek nyomán Bottas kiszállt a a versenyből.