A sikereikről szóló kiállításon anekdotáztak a pólósok

A Világraszóló bajnokaink – 177 mesés győzelem című tárlat háromszáz ikonikus tárgyat vonultat fel.

2021. 09. 15. 9:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ötkarikás játékok legnagyobb magyar sikereinek állítanak emléket a Millenárison található Világraszóló bajnokaink – 177 mesés győzelem című inter­aktív kiállítással. A július óta látogatható tárlat háromszáz ikonikus tárgyat vonultat fel, többek között olimpikonjaink öltözékeit, felszereléseit és természetesen az érmeiket is egészen a kezdetektől, azaz az 1896-os athéni olimpiától a közelmúltig.

Az október 10-ig megtekinthető kiállításon minden héten más sportág kerül a fókuszba, ezúttal a Magyarországnak legtöbb olimpiai bajnokot adó vízilabda játssza a főszerepet. Így a XXI. század első évtizedében dominált válogatott tagjainak érmeit is kiállították kedden, valamint a közönségtalálkozóra megérkeztek maguk a hősök is, azaz a Kemény-legények. A nemzeti csapatot három aranyéremig kormányzó Kemény Dénes szövetségi kapitány mellett utódja, a válogatottat jelenleg irányító és egyben egyszeres olimpiai bajnok Märcz Tamás, a kétszeres Fodor Rajmund, Gergely István és Vári Attila szövetségi elnök, valamint a háromszoros győztes Biros Péter népes nézősereg előtt idézte fel az emlékeit Gundel Takács Gábor moderálásával.

Az 1976-os montreali győzelem után a magyar vízilabda-közösség 24 évet várt az újabb aranyéremre, amely lavinát indított el, hiszen 2000-ben Sydney-ben, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben is csúcsra értek Kemény Dénes tanítványai. Az eseményen kiderült, a kapitánynak elképesztő a memóriája, ma is emlékszik minden mérkőzés minden pillanatára.

Märcz Tamás kiemelte, szövetségi kapitányként segíti, hogy játékosként ő is részt vehetett egy olimpián, tudja, milyen áldozatokkal jár ennek az elérése, így fel tudja készíteni tanítványait a kihívásokra. Ha feszültnek látja őket, megpróbálja levenni a terhet a vállukról, hiszen jól tudja, mit élnek át.

Az egykori pólósok végül azt is elárulták, ma is megismerik őket az utcán. Olykor összesúgnak Biros Péter háta mögött, Fodor Rajmunddal pedig az idősebb generáció a vízilabdában elért sikerei, míg a fiatalabbak az ­Exatlon című televíziós műsorban való szereplése miatt elegyednek szóba. Ilyenkor a szülők segítségére is szükség van, hogy felvilágosítsák gyermekeiket, ki is ő valójában.
 
– Igen, a pirosaknál volt (az Exatlonban – a szerk.), de egyébként nyert két olimpiai aranyérmet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.