Az első magyar csapat megkezdi a harcot a Bajnokok Ligájáért

Csütörtökön megkezdi a szereplését a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében az OSC vízilabdacsapata.

2021. 09. 23. 8:22
OSC
Varga Dániel csapata fáradt, de lelkes Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eljött az ideje a nemzetközi vizekben való csatározásnak, ezt jól tudják Újbudán is, hiszen az OSC-nek a magyar vízilabdacsapatok közül elsőként lesz jelenése külföldön valamely kupasorozat selejtezőjében. A hazai bajnokságban az elmúlt idényben ezüstöt szerzett együttesnek már a Bajnokok Ligája első kvalifikációs körébe be kell kapcsolódnia, így a szeptember 22–26. között Podgoricában zajló selejtezőtornán is részt vesz. A fővárosi gárda csupán ma, a görög Apollon Szmirnisz ellen kezdi meg a szereplését, innentől azonban erőltetett menetben halad majd tovább – minden napra jut egy vagy két mérkőzése. A B csoport hét indulója közül a legjobb négy jut tovább a második selejtezőkörbe, Varga Dániel az első két hely valamelyikére pályázik, ugyanis így tanítványaival jobb helyzetből várhatnák a sorsolást.

– Ami a legfontosabb: meg kell szereznünk a csoport első két helyének valamelyikét! Ez a fő célunk, emellett azt várom a játékosoktól, illetőleg a csapattól, hogy meccsről meccsre fejlődjünk. Ehhez jól kell reagálni az adott kihívásokra, mert azért itt a körülmények nem ideálisak, félnapos buszozás után buborékban leszünk, a megérkezést követő nap reggelén, kilenckor már mérkőzésünk van, aznap este még egy – a felnőtt játékosok elszoktak attól, hogy egy nap alatt két meccset kell játszani. Nem ismerjük egyelőre a helyszíni körülményeket sem, az alkalmazkodás nagyon fontos lesz – nyilatkozta a VLV portálnak az újbudaiak vezetőedzője, aki azt is hozzátette, tanítványai egészségügyi problémái miatt a felkészülésük közel sem sikerült tökéletesre.

A többi hazai klub, mint az előző idényben az ob I-ben és Eurokupában is diadalmaskodott Szolnok a második selejtezőkörben (október 8–10.) kapcsolódik be a BL-főtábláért folyó három fordulós versenybe. A 2021-ben a legrangosabb kupasorozatban ezüstérmes FTC automatikus résztvevője a Bajnokok Ligája csoportkörének. A  második számú nemzetközi sorozatnak számító Eurokupában a Vasas és a BVSC lesz érdekelt, ők a jövő héten kezdenek. 

Az újbudaiak programja

csütörtök: 
Apollon Szmirnisz (görög)–OSC 9.00
OSC–Sintez Kazany (orosz) 18.00

Péntek: 
OSC–Jadran Split (horvát) 18.00

Szombat: 
EVK Zaibas (litván)–OSC 9.00
OSC–Enka Isztambul (török) 18.00

Vasárnap: 
Jadran Herceg Novi (montenegrói)–OSC 13.00

A borítóképen: Varga Dániel újbudai tanítványaival. Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.