Hamilton nagyot ment Katarban, Verstappen egyedül maradt

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte meg az első Formula–1-es Katari Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A második helyről a pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull), a harmadikról a finn Valtteri Bottas (Mercedes) indulhat.

Magyar Nemzet
2021. 11. 20. 16:37
HAMILTON, Lewis
Lusail, 2021. november 20. Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzõje a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Katari Nagydíjának idõmérõ edzésén a Dohától északra fekvõ Lusail versenypályán 2021. november 20-án. A futamot november 21-én rendezik. MTI/AP/Darko Bandic Fotó: Darko Bandic
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már csak három futam van hátra az idei Formula–1-es világbajnokságon (Katar, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek), az első vb-címére hajtó Max Verstappen (Red Bull) előnye pedig tizennégy pont a hétszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) előtt, s a két csapat között jelentős a feszültség. A száguldó cirkusz történetének első Katari Nagydíján, még pénteken az első szabadedzésén Verstappen, a másodikon Valtteri Bottas (Mercedes) volt a leggyorsabb, s szombaton a harmadik tréningen is a finn pilóta végzett az élen, megelőzve Hamiltont és Verstappent. A brit közel három tizedmásodpercet vert a hollandra, akinek az autóját, s azon főleg a hátsó szárnyat többször is szerelni kellett. Ez nem volt jó előjel a trónkövetelőnek.

A Red Bullt az időmérőn már a második szakaszban is nagy csapás érte; a csapat második számú pilótája, Sergio Pérez nem tudott bejutni a Q3-ba. A mexikói pilóta vasárnap csak a 11. helyről indulhat, innen nehéz lesz segítenie Verstappent. Ez a malőr a Red Bullnak a konstruktőri vb-címért zajló versenyben is nagyon rosszul jött. A Q3-ban az első próbálkozások után az élen Hamilton, Verstappen, Bottas volt az első három sorrendje, Hamilton másfél tizedet vert riválisára. Második nekifutásra a hétszeres világbajnok nagyot ment, már az első és a második szektorban is megjavította az addigi legjobbját, s végül hatalmasat javított a köridején, 1:21,682 percről 1:20,827-re. Verstappen is faragott az idejéből, azonban így is négy és fél tizedmásodperc lett a hátránya (1:21,282). Bottas nem javított, de maradt a harmadik helyen (1:21,478). Lewis Hamilton pályafutása 102. pole pozícióját szerezte, és úgy néz ki, hogy a múlt hét végi Brazil Nagydíj megnyerése után tartja a tempóját.

– Jobban szenvedünk a megszokottnál, de így is második lettem, minden nyílt lesz vasárnap – jegyezte meg optimistán az elsőként nyilatkozó Verstappen.

– Tegnap nem éreztem jól magam az autómban, a beállítások sem voltak igazán jók, és szerda óta még a hasam is fájt. Az új beállítás aztán ma a harmadik szabadedzésen már bevált, és ezt a tempót sikerült átmentenem az időmérőre is. Ma már minden rendben volt, nagyon jól éreztem magam, az utolsó köröm pedig tényleg gyönyörű lett. Ez egy nagyon gyors pálya, nehéz itt követni a másikat, ráadásul nagyon eszi a gumikat is. Kemény verseny lesz holnap – nyilatkozta Hamilton. 

Az 57 körös Katari Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

3. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

Lando Norris (brit, McLaren)

4. sor:

Carlos Sainz (spanyol, Ferrari)

Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

5. sor:

Esteban Ocon (francia, Alpine)

Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

6. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

7. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

8. sor:

George Russell (brit, Williams)

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

9. sor:

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

10. sor:

Mick Schumacher (német, Haas)

Nyikita Mazepin (orosz, Haas)

Borítókép: Lewis Hamilton remekelt a katari időmérőn (Fotó: MTI/AP/Darko Bandic)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.