Az angol sajtó korábbi hírei alapján Ole Gunnar Solskjær utolsó fellépésére készülhet a Manchester United menedzsereként. Csapata elmúlt hónapokban bemutatott (le)szereplését sokan az ő számlájára írják, így a jövő heti válogatott szünet ideális időszak lehet az edző leváltására.
A Vörös Ördögök a legutóbbi bajnokijukat, a Tottenham Hotspur elleni idegenbeli diadalt megelőzően négy fordulón keresztül nyeretlenek maradtak – köztük egy 4-2-es vereséggel a Leicester otthonában és egy 5-0-s kiütéssel a Liverpooltól hazai pályán. Főleg utóbbi miatt nyílt ki a bicska a MU szurkolóinak a zsebében, hiszen az ősi rivális mért csapatukra súlyos csapást. Ugyanakkor Solskjær bízik benne, hogy a Spurs elleni győzelem elindította őket a helyes úton:
– Természetesen a történelemkönyvekben örökre benne lesz a Liverpool elleni vereségünk, de sikerült továbblépnünk azóta. Idegenben, nehéz mérkőzéseken értünk el jó eredményeket, szóval optimisták vagyunk. A Manchester City elleni meccsnek azzal a tudattal kell nekivágnunk, hogy képesek vagyunk jó dolgokat elérni. Ez a városi rangadó, mindenki tudja, mi forog itt kockán – húzta alá a norvég.
A United kedden az Atalanta vendégeként a hajrában mentett pontot, így közelebb került ahhoz, hogy bejusson a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, ám az együttes játéka korántsem volt meggyőző. Mint azt az MU egykori védője, Rio Ferdinand megfogalmazta: – Ha a hétvégén úgy játszik a csapat a Manchester City ellen, mint most a második félidőben, akkor megint kap egy ötöst.
Nos, ez is megtörténhet, de más oldalról megközelítve a mérkőzést, az ördögök legyenek is bármilyen formában, a City ellen ismerik a siker receptjét: a két együttes legutóbbi, márciusi összecsapását 2-0-ra húzták be az Etihad stadionban. A világoskékek immáron négy bajnoki óta nyeretlenek a „szomszéd” ellen. Legutóbb 2019-ben gyűrték le a Unitedet a Premier League-ben.
Mindez már Solskjær irányítása alatt történt, a norvég mester tanítványaival a felét megnyerte a Pep Guardiola-féle City elleni nyolc találkozója közül – ez a legmagasabb győzelmi arány a katalán edzővel szemben azon trénerek közül, akik legalább öt alkalommal összecsaptak vele.