Szabics a korábbi osztrák játékosát csábította Fehérvárra

Erősített a labdarúgó NB I negyedik helyén álló Mol Fehérvár labdarúgócsapata. Peter Zulj az osztrák válogatottnál és a Sturm Graznál is dolgozott együtt Szabics Imrével, a Vidi vezetőedzőjével.

Magyar Nemzet
2022. 01. 12. 19:36
Sallói István sportigazgató üdvözölte az új szerzeményt Forrás: MOL Fehérvár
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A horvát felmenőkkel rendelkező Peter Zulj 2017 és 2019 között szerepelt a Sturmban. Az osztrák válogatottban 2018-ban debütált, és eddig 11-szer lépett pályára. Szabics Imre 2016 nyarától 2017 végéig dolgozott a grazi csapatnál, 2021 márciusáig pedig az osztrák válogatott szakmai stábjának tagja volt, tehát jól ismerheti Zuljt.

A korábban az Anderlechtben és a Göztepében is megforduló futballista tavaly nyáron a török Istanbul Basaksehirhez igazolt, amelynek színeiben a mostani idényben hét bajnoki meccsen játszott, összesen csupán 180 percet töltve a pályán. Zulj az osztrák Bundesligában 137 találkozón 27 gólt szerzett és 28 gólpasszt adott. 

Borítókép: Peter Zulj a középpályán segíthet a Vidinek a céljai eléréséhez (Fotó: Molfehervar.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.