És ezt meg is kellett ünnepelni:
Az egyiptomi válogatott hétszer nyerte már meg története során az Afrika-kupát, melyet legutóbb 2010-ben hódított el. A fináléig legutóbb 2017-ben jutott, és akkor épp Kamerunnal szemben bukott el. Egyiptom vasárnapi döntős ellenfele, Szenegál 2002 és 2019 után harmadszor játszik a trófeáért, de nyernie még egyszer sem sikerült. A fináléban a Liverpool két nagy sztárja, Szalah és Sadio Mané egymás ellen lép pályára – ők az Afrika-kupa két legértékesebb játékosai, az egyiptomi klasszist 100 millió euróra, a szenegálit 80 millióra árazza be a mértékadó Transfermarkt. Az idei tornán eddig mindketten két gólt szereztek. A szenegáli keret összértéke amúgy 343 millió euró, az egyiptomié csak 161 millió, utóbbi több mint felét tehát Szalah teszi ki, de mégsem mondhatjuk, hogy a „Fáraók” egyszemélyes válogatott lenne.
Arra, hogy Szalah és Mané is ott lesz a döntőben, természetesen Liverpoolban is nagyon büszkék:
Afrika-kupa, elődöntő:
Egyiptom–Kamerun 0-0 – tizenegyesekkel 3-1
szerdán játszották:
Szenegál–Burkina Faso 3-1 (0-0), gólszerzők: A. Diallo (70.), Gueye (76.), Mané (87.), illetve I. Touré (82.)
a további program:
szombat:
a 3. helyért: Burkina Faso-Kamerun, Yaoundé 20.00
vasárnap:
döntő: Szenegál–Egyiptom, Yaoundé 20.00
Borítókép: Egyiptom a döntőben, a kép jobb szélén Mohamed Szalah ünnepel (Forrás: Twitter/#TotalEnergiesAFCON2021)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!