Mint ismert, az országúti kerékpársportban három Grand Tour-verseny van: a Tour de France, a Giro d’Italia és a Vuelta a Espana, és a Giro idén tőlünk indul, május 6-án Budapest–Visegrád szakasszal. A második etap egy budapesti egyéni időfutam lesz, a harmadikon Kaposvárról és Balatonfüredre teker a mezőny, majd elrepül Szicíliába, és olasz földön folytatódik a viadal. Ott már várják őket a kísérőautóik, de jó néhány csapat döntött úgy, hogy „B csapattal” elindul a Tour de Hongrie-n – kihasználva, hogy már itt van Magyarországon, kísérőautókkal, személyzettel.
Péntek este az M4 Sporton pedig lehullt a lepel a magyar körverseny útvonaláról. Megtudhattuk, hogy mezőnye május 11-én Csákvárról rajtol, s öt nap alatt 905 kilométert tesz meg a végső befutóig, a Kékestetőig. Az össztáv több mint száz kilométerrel hosszabb a tavalyinál.
A műsort a 2020-as Tour de Hongrie győztese, a Girón induló Valter Attila konferálta fel, aki tavaly az olasz körversenyen három napig vezette az összetettet; aztán sorra érkeztek az üzenetek. A tavalyi zöld mezes, vagyis a legjobb sprinter, s kétszeres szakaszgyőztes német Phil Bauhaus (Bahrain-Victorious), az összetettben második helyezett belga Ben Hermans (Israel-Premier Tech) no és a címvédő, az ausztrál Damien Howson (Team BikeExchange-Jayco) is a magyar körversenyről beszélt. S az adásban a sportág egyik legendás alakja, az ír Stephen Roche – aki 1987-ben egy naptári éven belül megnyerte a Giro d’Italiát, a Tour de France-ot és az országúti világbajnokságot – is méltatta a Tour de Hongrie-t.
Az útvonal-bemutató műsor végére is maradt egy nagy csillag: a tavalyi Vuelta a Espana legjobb sprintere, a 25 éves holland Fabio Jakobsen, aki 2020-ban elszenvedett súlyos sérülése után tért vissza a mezőnybe, és tavaly már hét győzelmet aratott, a 2022-es szezont pedig négy szakaszgyőzelemmel indította – az év elején a valenciai, majd az algarvei körversenyen is ő szerezte meg a legjobb sprintert megillető zöld trikót. A Quick-Step Alpha Vinyl Team, a „farkasfalka” csillaga bejelentette, hogy ott lesz a Tour de Hongrie mezőnyében!