Olyan, a visszavonulás küszöbén, vagy már azon túl lévő közelmúltbeli klasszisok nem indulnak, mint a vb-aranyérmes Sastin Marianna, az Európa-bajnok Barka Emese, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Lőrincz Tamás, az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Lőrincz Viktor, a vb- és Eb-győztes Korpási Bálint, a világbajnok Kiss Balázs vagy a vb- és Eb-harmadik Veréb István. A távol maradók között találunk egy ifjú titánt is: vasárnap vált hivatalossá, hogy vállműtéte utáni lábadozásából még nem épült fel teljesen a vb-2., olimpiai ötödik helyezett Szőke Alex.
A keretben azonban rajta kívül is találunk fiatal kiválóságot, kötöttfogásban és a nők között az indulók szinte mindegyike nyert már érmet utánpótlás-világversenyen. Olyan is akad, aki már a felnőttmezőnyben is bizonyított – például az Eb-harmadik, Európai Játékokon második Torba Erik, aki ismét bevállalja a nagy fogyást, s elindul a 60 kilogrammosok között. Ott lesz a hazai kontinensviadalon a betegségéből felépülő, Eb-második Lévai Zoltán is, akiről és a többi kötöttfogásúról Bácsi Péter, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) szakmai igazgatója így beszélt az MBSZ honlapján:
– Zoli tavaly szívizomgyulladás miatt öt hónapos kényszerpihenőre szorult, és őszintén, nem gondoltam, hogy ennyire hamar visszatér. Ugyanakkor nagyon örülök neki! Úgy tűnik, jó formában van, részt vett Bulgáriában a rangos Dan Kolov–Nikola Petrov-emlékversenyen, ahol annak ellenére is biztató teljesítményt nyújtott, hogy nem szerzett érmet. Kötöttfogásban három olyan viadal volt, amelyre válogatóként tekintettünk, Zágrábban, Veliko Tarnovóban és idehaza, Budapesten. A legszorosabb csata a 87 kilogrammosok között zajlott: az U23-as vb-második Losonczi Dávid sérülés miatt nem tudott indulni, az U23-as világ- és Európa-bajnok, felnőtt Eb-3. Szilvássy Erik, valamint a vb-5., junior vb- és Eb-győztes Takács István csatájából végül előbbi került ki győztesen.
A női válogatott nyolc tagja nem akármilyen sorozatterhelésnek van kitéve: a budapesti Eb mellett az e heti plovdivi U23-as Európa-bajnokságon is képviselik a magyar színeket.