A „félpályás szólógól a világbajnokságon” kifejezésre a világ legtöbb országában Diego Maradona neve ugrik be elsőre. A fő kivétel Szaúd-Arábia, Szaid el-Ovairan 1994-es alakítása ugyanis azóta is a közel-keleti ország legnagyobb világbajnoki sikerének jelképe.
Az egyik legszebb vb-találat csoportja újra összejöhet
Pénteken nem mérkőzés, hanem sorsolás tartja lázban a futballvilágot: bolondok napján készítik el a 2022-es, katari labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztását.

A szaúdi támadó azóta sem szerénykedik, ha szóba kerül a gólja.
Hasonló volt a gólom, mint Maradonáé, bár én kissé messzebbről indultam.
Az Egyesült Államokban rendezett vb-n Szaúd-Arábia újoncként vett részt, a hollandoktól elszenvedett papírforma-vereség után legyőzte Marokkót, majd óriási szenzációt okozva Belgiumot is. A két európai válogatott és Szaúd-Arábia is hat ponttal zárta a csoportkört, Belgium a váratlan vereséggel a harmadik helyre szorult, de az utolsó huszonnégy csapatos világbajnokságon, a négy legjobb csoportharmadik egyikeként ez is továbbjutást ért.

Idén, az utolsó harminckét csapatos világbajnokságon újra összejöhet ez a csoport, hiszen Belgium az első, Hollandia a második, Marokkó a harmadik, Szaúd-Arábia a negyedik kalapból várja a sorsolást. Halálcsoportnak nem neveznék előzetesen a négyest, a két európai válogatott lenne egyértelmű esélyes a továbbjutásra.
Igaz, így volt ez huszonnyolc évvel ezelőtt is…
Ha már halálcsoport: összejöhet már a csoportkörben a legutóbbi világbajnoki döntő „visszavágója” is a franciák és a horvátok között. Hasonlóra volt példa nyolc évvel ezelőtt, amikor a hollandok 5-1-es kiütéssel feleltek meg a 2010-es vb-döntőben elszenvedett vereségre Spanyolországnak. Ez a párosítás akár idén is kialakulhat a csoportkörben, a németeknek pedig három lehetőségük is van, hogy korábbi vb-döntőjük párosítása megismétlődjön már a kieséses szakasz előtt, Anglia, Argentína vagy Brazília ellen.
További Sport híreink
Kevésbé kínálja magát, hogy a harmadik és negyedik kalapokból mely válogatottak generálhatják az idei világbajnokság halálcsoportját. Előbbiből a selejtezőcsoportját Portugália előtt megnyert Szerbia és Afrika bajnoka, Szenegál tűnik a legveszélyesebbnek, de leginkább talán a papíron leggyengébb együttesek közül a pótselejtezős ismeretlenek kavarhatják meg az erőviszonyokat. A világranglistán elfoglalt helye alapján Wales, Peru vagy Costa Rica is harmadik kalapos lehetett volna.
S igazi sötét ló lehet a világbajnokságra 1986 után visszatérő Kanada, amely Mexikó és az Egyesült Államok előtt megnyerte a Concacaf-zóna selejtezőjét.
További Sport híreink
Megvan arra is a lehetőség, hogy a legutóbbi, oroszországi világbajnokság egyik csoportja megismétlődjön, de ez a sorsoláskor még nem válhat véglegessé: ha Brazília, Svájc és Szerbia mellé a Concacaf/OFC-pótselejtezőt húzzák Dohában, akkor Costa Rica júniusban, Új-Zéland ellen kiharcolhatja az újrázást.
A sorsolás menete A rendező Katar automatikusan az első kalapba, onnan is az A csoportba kerül. A többi válogatottat a tegnap kiadott FIFA-világranglista – amelyen Belgium három és fél év után elvesztette első helyét Brazília javára – alapján sorolták kalapokba, a még ismeretlen résztvevők az utolsóban kaptak helyet. Minden csoportban legalább egy, legfeljebb két európai válogatott lesz, a többi kontinens pedig egyetlen négyesbe sem adhat egynél több csapatot. 1. kalap: Katar, Brazília, Belgium, Franciaország, Argentína, Anglia, Spanyolország, Portugália. 2. kalap: Mexikó, Hollandia, Dánia, Németország, Uruguay, Svájc, Amerikai Egyesült Államok, Horvátország. 3. kalap: Szenegál, Irán, Japán, Marokkó, Szerbia, Lengyelország, Dél-Korea, Tunézia. 4. kalap: Kamerun, Kanada, Ecuador, Szaúd-Arábia, Ghána, a három júniusi kijutó. |
További Sport híreink
Borítókép: Szaid el-Ovairan gólöröme 1994-ből (Fotó: AFP/Omar Torres)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Most összejött a Veszprémnek, az idényben először nyert a Szeged ellen
Visszavágott az elveszített kupadöntőért a Veszprém.

Nyilasi Tibor életét szívműtét mentette meg, jelenleg is kórházban van
A magyar labdarúgás egyik legnagyobb élő legendája már hónapokkal ezelőtt is rosszul érezte magát.

Arne Slot nem ezen a hétvégén számít a Liverpool bajnoki címére
A holland edző egyáltalán nem gondol arra, hogy vasárnap már ünnepelhetnék az aranyérmet.

Az olimpiai bajnoknő sokkolta a résztvevőket a fia iskolai futóversenyén + videó
Shelly-Ann Fraser-Pryce mégsem vonul vissza, 38 évesen is felveszi a versenyt a fiatalokkal.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kovács Zoltán: Ilaria Salis, ez a bűnözőből lett politikus osztja az észt nekünk jogállamiságról?

Az olimpiai bajnoknő sokkolta a résztvevőket a fia iskolai futóversenyén + videó

Rácz-Gyuricza Dóra őszinte vallomása: Nem akarja, hogy örökké együtt legyenek Rácz Jenővel

Trump elárulta, mikor mondja az Ukrajna ügyében azt, hogy „akkor ez passz”

Mellei miatt alázták meg a népszerű riporternőt a biztonságiak a reptéren

Traubisoda: alig tért vissza, máris eltűnt a boltok polcairól a legendás magyar üdítő – ez áll a háttérben

Nagy Bandó András legújabb eszement kirohanása sokat árthat Magyar Péternek

Férfi kézilabda NB I: Veszprém–Szeged

Milliókkal támogatja Brüsszel a Korán-projektet

A Vatikánban vett részt a nagypénteki szertartáson J. D. Vance

Brutális haciendákból örömködnek a magyarok romló életszínvonalán a tiszás arisztokraták

Most összejött a Veszprémnek, az idényben először nyertek a Szeged ellen
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Most összejött a Veszprémnek, az idényben először nyert a Szeged ellen
Visszavágott az elveszített kupadöntőért a Veszprém.

Nyilasi Tibor életét szívműtét mentette meg, jelenleg is kórházban van
A magyar labdarúgás egyik legnagyobb élő legendája már hónapokkal ezelőtt is rosszul érezte magát.

Arne Slot nem ezen a hétvégén számít a Liverpool bajnoki címére
A holland edző egyáltalán nem gondol arra, hogy vasárnap már ünnepelhetnék az aranyérmet.

Az olimpiai bajnoknő sokkolta a résztvevőket a fia iskolai futóversenyén + videó
Shelly-Ann Fraser-Pryce mégsem vonul vissza, 38 évesen is felveszi a versenyt a fiatalokkal.