Csütörtökön hajnalban érvényesült a papírforma. Mexikó Salvador legyőzésével biztosította helyét az év végi, katari világbajnokság mezőnyében, míg az Egyesült Államoknak a hatgólos zakó elkerülése, a Costa Rica elleni 2-0-s vereség is elég volt ahhoz, hogy csatlakozzon a mezőnyhöz.
A nagy pofon után az olaszokon a bővítés sem segítene
Ma tartják Dohában a 2022-es labdarúgó-világbajnokság csoportjainak sorsolását (18.00, M4 Sport), noha a harminckét kvótából még csak huszonkilenc kelt el. Négy év múlva, az amerikai–kanadai–mexikói vb-n már negyvennyolc csapat vehet részt, így az idei mezőny áttekintése mellett azt is megvizsgáljuk, hogy a bővítés az aktuális erőviszonyok alapján mely válogatottaknak jelentene segítséget.

Velük együtt már huszonkilenc vb-résztvevő ismert, a maradék három helyért nyolc válogatott van versenyben: júniusban rendezik a Costa Rica–Új-Zéland pótselejtezőt, és ugyanekkor játszik Peru az Egyesült Arab Emírségek–Ausztrália, míg Wales a remény szerint addig megrendezhetővé váló Skócia–Ukrajna meccs győztesével.
Ha már az idei világbajnokságra felemelték volna a létszámot az 1998-as vb óta érvényes harminckettőről negyvennyolcra, akkor ezeknek a csapatoknak nem kellene a pótvizsgában bízniuk, illetve a skót–ukrán meccs közvetlen vb-kvótáért zajlana.
Az Európa-bajnok Olaszországot viszont nem mentette volna meg a bővítés, csak a pótselejtezős ága döntőjében elbukó Svédországot és Észak-Macedóniát.
További Sport híreink
Európa ugyanis mindössze három plusz helyet kap, a jelenlegi tizenhárom helyett az amerikai–kanadai–mexikói vb-n tizenhat válogatott képviseli az öreg kontinenst, azaz mindössze a mezőny egyharmada érkezik majd Európából. Pedig a legutóbbi négy világbajnokot ez a kontinens adta, sőt legutóbb, 2018-ban már az elődöntőre Európa-bajnoksággá szűkült a mezőny.
A bővítésnek azonban nem a színvonal emelése a fő mozgatórugója, hanem a több meccs, nagyobb bevétel elv, és a kicsiknek való lehetőségnyújtás, amelytől Gianni Infantino FIFA-elnök az újraválasztásához szükséges szavazatokat reméli.
El is kél a segítség, ugyanis a mostani az első vb-selejtezősorozat, amelyen egy újonc sem vívja ki a részvételt, a rendező Katar lesz az egyetlen debütáns a világbajnokságon.

Dél-Amerika a négy biztos kvóta helyett hatot kap 2026-tól: Peru mellett az a Kolumbia is ünnepelhetett volna, amely a legutóbbi két világbajnokságon egyaránt megnyerte csoportját. Sőt az interkontinentális pótselejtezőn Chile is nagyon jó eséllyel szállna harcba az utolsó két hely egyikéért.
Kevesebbet erősödik a mezőny a plusz négy afrikai válogatottal, bár a kontinens elitje rendkívül szoros, Egyiptom tizenegyesekkel, Algéria a 124. percben kapott góllal maradt le a részvételről. Mellettük részt vehetne a vb-n Nigéria és a Mali, a gondolatkísérlet erejéig a Marokkó elleni párharcát simán elveszítő Kongói DK-t küldjük pótselejtezőre.
További Sport híreink
Amíg Afrika legalább az eddigiekhez hasonló erősségű csapatból fog többet küldeni a vb-re, addig az észak- és közép-amerikai (Concacaf) zónában és Ázsiában sokkal nagyobb a szakadék a szűk élmezőny és a középmezőny eleje között. A pótselejtezőben még versenyben lévő válogatottak mellett a közvetlen kijutásra a mostani rendszerben esélytelen Panama, Jamaica, Irak és Omán is biztos résztvevő lenne, bár utóbbiak közül az egyiket valószínűleg megelőzné az uralkodó Ázsia-bajnok Katar, amelynek az aktuális sorozatban nem kellett selejtezőt vívnia.
A FIFA-nak gazdasági szempontból fontos lenne Kína felzárkózása, a távol-keleti ország azonban egyelőre még a felduzzasztott mezőnybe sem férne be. Ki tudja, lehet, hogy nem a 2026-os lesz az utolsó létszámemelés.
A világranglistán jelenleg 101. helyen álló Új-Zéland viszont ott lenne a résztvevők között, Óceánia megkapja a régóta várt garantált kvótát, a Salamon-szigetek pedig részt vehetne a pótselejtezőn Chile, a Kongói DK, Irak vagy Omán, valamint Salvador és Honduras illusztris társaságában.
A sorsolás menete A rendező Katar automatikusan az első kalapba, onnan is az A csoportba kerül. A többi válogatottat a tegnap kiadott FIFA-világranglista – amelyen Belgium három és fél év után elvesztette első helyét Brazília javára – alapján sorolták kalapokba, a még ismeretlen résztvevők az utolsóban kaptak helyet. Minden csoportban legalább egy, legfeljebb két európai válogatott lesz, a többi kontinens pedig egyetlen négyesbe sem adhat egynél több csapatot. 1. kalap: Katar, Brazília, Belgium, Franciaország, Argentína, Anglia, Spanyolország, Portugália. 2. kalap: Mexikó, Hollandia, Dánia, Németország, Uruguay, Svájc, Amerikai Egyesült Államok, Horvátország. 3. kalap: Szenegál, Irán, Japán, Marokkó, Szerbia, Lengyelország, Dél-Korea, Tunézia. 4. kalap: Kamerun, Kanada, Ecuador, Szaúd-Arábia, Ghána, a három júniusi kijutó. |
További Sport híreink
Borítókép: Az olaszoknak össze kell szedniük magukat, ha nem akarnak a 2026-os világbajnokságról is lemaradni (Fotó: EPA/Carmelo Imbesi)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
„Szoboszlai láthatatlan volt, Szalah mintha ott sem lett volna a pályán”
A Liverpool nem tudta felvenni a versenyt a Newcastle-lel a ligakupa fináléjában.

Szoboszlai pofonokat kapott, most Gulácsi Péter volt a légió hőse
A légiósok közül most csak Sallói Dániel szerzett gólt, ő viszont nem tagja a válogatott keretének.

„Kiábrándító” – reagált Slot a Liverpool kupadöntőjére
A Liverpool néhány nap alatt két fontos meccset veszített el, vasárnap a ligakupa döntőjét.

A Fradi játékosán röhög az egész ország, mutatjuk, miért
Ibrahim Cissé két lépésről bombázta fölé Varga Barnabás tökéletes beadását.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A pátyi lehajtóval egy sok évtizedes célt teljesítettünk

Kína lefokozta az egyik Liu fivért, így a közös vb-érem sem ugyanaz

Sült tojásos tészta: a legegyszerűbb fogás, ha gyorsan szeretnél meleg ételt enni

Klasszikus mottót idézve kerekedtek felül a durva provokatőrökön a magyarok

A Hunyadi sztárja megmutatta, a valóságban ki a párja

Robbie Keane-től megkérdezték, emlékszik-e még Gera Zoltánra – ezt válaszolta a Ferencváros edzője

Deák Dániel kiszámolta, ennyien lehetnek Magyar Péter rendezvényén

A Lidl párszáz forintos csodaszere lerobbantja a zsírt a sütő belsejéről

A fonói gyilkosság helyszínéről jelentkezett Horváth László kormánybiztos

Hansi Flick Mourinho nagy futását másolta, volt rá oka

Ausztriából került elő a fiatal magyar lány, akit rengetegen kerestek

Angyalarcú magyar kislány nyomait keresi az internet, Ausztriában tarthatják fogva
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
„Szoboszlai láthatatlan volt, Szalah mintha ott sem lett volna a pályán”
A Liverpool nem tudta felvenni a versenyt a Newcastle-lel a ligakupa fináléjában.

Szoboszlai pofonokat kapott, most Gulácsi Péter volt a légió hőse
A légiósok közül most csak Sallói Dániel szerzett gólt, ő viszont nem tagja a válogatott keretének.

„Kiábrándító” – reagált Slot a Liverpool kupadöntőjére
A Liverpool néhány nap alatt két fontos meccset veszített el, vasárnap a ligakupa döntőjét.

A Fradi játékosán röhög az egész ország, mutatjuk, miért
Ibrahim Cissé két lépésről bombázta fölé Varga Barnabás tökéletes beadását.