Labdarúgó-válogatottunk korábbi szövetségi kapitánya újra hazai kispadon

Pintér Attilának az NB II-ben a III. Kerületi TVE-t kellene megmentenie a kieséstől.

Magyar Nemzet
Forrás: Nso.hu2022. 04. 12. 17:23
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A labdarúgó NB II-ben az utolsó előtti, 19. helyen álló  III. Kerületi TVE bejelentette Kemenes Szabolcs vezetőedző és szakmai stábja távozását, s közölte, hogy az utódja személyét szerdán jelenti be. A Nemzeti Sport információi szerint az idény végéig Pintér Attila irányítja majd az óbudai együttest, és a korábbi szövetségi kapitány, akinek október óta nincs csapata, később meg is erősítette a hírt a napilapnak. Az 55 éves szakember legutóbb az NB I-ben dolgozott, a Mezőkövesdet irányította.

„Nagyon köszönjük az elmúlt közel három évet” – búcsúzott Kemenes Szabolcs a III. Kerületi TVE honlapján, valamint a Facebook-oldalán is. „Felejthetetlen időszak volt. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, nagyon jó embereket ismertünk meg. Nemcsak munkatársakra, de barátokra is találtunk. Hatalmas köszönettel tartozunk a Kerületnek azért, hogy megadta a lehetőséget, hogy edzői pályafutásunk elinduljon. Igyekeztünk minden tudásunkat és energiánkat nemcsak a csapat, hanem a klub szolgálatába is állítani. Sok sikert kívánunk a klubnak, a csapatnak az elkövetkező időszakhoz!”

Borítókép: Pintér Attila az NB II-ben tér vissza (Fotó: Nemzeti Sport/Földi Imre)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.