Lépett a Román Sakkszövetség Rapport Richárd átigazolása ügyében

A Román Sakkszövetség elindította Rapport Richárd és felesége, a szerb Jovana Rapport átigazolási eljárását, hogy román színekben versenyezhessenek – közölte pénteken a szervezet.

MTI
2022. 05. 27. 18:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vlad Ardeleanu, a szövetség elnöke a közösségi médiában azt írta: megtiszteltetés és öröm számukra, hogy egy olyan kiváló sakkozó, mint aki a világranglista ötödik helyét foglalja el, Romániát képviselheti. Hozzátette: mielőbb integrálni akarják a román csapatba, hogy együtt kiváló eredményeket érjenek el. Ardeleanu közölte azt is, hogy továbbra is jó szakmai viszonyt akarnak ápolni a magyar és a szerb szövetséggel.

A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) korábban tiltakozott Rapport Richárd „zászlóváltása” ellen, és közölte: mindent megtesz, hogy a nagymester a jövőben is magyar színekben versenyezzen.

– A Magyar Sakkszövetség határozott célja, hogy magyar zászló alatt versenyezzen tovább, és a magyar sakknak és szülőhazájának hozzon dicsőséget. Ezért minden tőlünk telhetőt – ahogyan eddig is – meg fogunk tenni – írta az MSSZ.

A 24.hu híre szerint a nemrég befejeződött 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny főtámogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett Rapportnak, amelynek segítségével lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére. Édesapja úgy tudja, a sakkozó már döntött, elfogadta az ajánlatot, amely azt is tartalmazza, hogy a jövőben román színekben ül asztalhoz.
 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.