Ukránból lett orosz hazafi, összevásárolt amerikai válogatott

Szergej Karjakin ukrán olimpiai bajnokból lett orosz hazafi. Az Egyesült Államok férfisakkcsapatát pedig szinte kivétel nélkül honosított játékosok alkotják. A Rapport Richárdéhoz hasonló országváltás nem gyakori, de nem is egyedi a nemzetközi sakkéletben.

New York, 2016. december 1. A címvédõ gyõztes norvég Magnus Carlsen (b) és orosz kihívója, Szergej Karjakin a sakkvilágbajnoki párosmérkõzés tizenkét játszmás döntõjét követõ sajtótájékoztatón New Yorkban 2016. november 30-án. Carlsen 3-1-re gyõzött és megvédte világbajnoki címét. (MTI/EPA/Justin Lane) Fotó: Justin Lane

Olykor nehéz éles vonalat húzni emigrálás, disszidálás és anyagi érdek motiválta – a Magyar Sakkszövetség terminológiáját használva – zászlóváltás között, minden esetnek külön története van. Előbbiekre bőven akad példa a sakk történetében, utóbbira kevesebb, de Rapport Richárd lépése nem egyedi.

Rögtön a sakkozás első hivatalos világbajnokának roppant kalandos az életútja. Wilhelm Steinitz zsidó család gyermekeként az akkor a Habsburg Birodalomhoz tartozó Prágában született, majd később kivándorolt Amerikába. 

Utódja, Emanuel Lasker még nála is regényesebb életet élt. Poroszországban, Berlinchenben, mai lengyel nevén Barlinekben született. A zsidóüldözés elől menekülve 1935-ben a Szovjetunióba emigrált, fel is vette a szovjet állampolgárságot, de idővel jobbnak látta Hitlerhez hasonlóan Sztálintól is biztos távolságba kerülni, s 1937-ben kivándorolt Amerikába, s ott is halt meg.

A sakkozás negyedik világbajnok, Alekszandr Aljechin az első világháború alatt a fehérek oldalán kötött ki, majd Franciaországba emigrált. Az ő élete is forgatókönyv után kiált...

Különös egybeesés, hogy a második világháború a Buenos Airesben éppen zajló sakkolimpia idején tört ki, s az ott szereplő európai sakkozók többsége soha többé nem tért vissza szülőhazájába.

A szocializmus sajátos országváltására, a disszidálásra említhetünk példát, méghozzá a magyar sakkozásból: a három éve elhunyt Benkő Pál Amerikába vándorolt ki, először hivatalosan hontalanként lett világbajnok-jelölt, majd megkapta az amerikai állampolgárságot – de ragaszkodott a magyarhoz is, így már a rendszerváltozás előtt kivívta a kettős állampolgárságot, ami akkoriban ritkaságszámba ment. A sport területére szorítkozva Benkő játszott a magyar és az amerikai sakkcsapatban is.

Miként Polgár Zsuzsa, akinek amerikai volt az első férje. A legidősebb Polgár nővér a magyar csapat tagjaként kétszeres olimpiai bajnok, később egyéni világbajnok is lett. Eleinte azt hangoztatta, más csapatban, mint a magyar nem kíván szerepelni, de az élet később úgy hozta, hogy amerikai színekben is játszott sakkolimpián.

A jelenbe, de legalábbis a közelmúltba ugorva Szergej Karjakin története a legismertebb. A már 32 éves egykori csodagyerek Szimferopolban született, 2004-ben, csupán 14 évesen olimpiai bajnok lett az ukrán válogatottal, majd 2009-ben felvette az orosz állampolgárságot. Ma már lelkes orosz hazafi, 2014-ben ünnepelte a Krím annektálását, s dicsőíti Oroszország mostani invázióját is. 2009-ben azonban nem hazafias, hanem szakmai szempontok miatt lett orosz állampolgár, egész pontosan azért, mert az egykoron Garri Kaszparov útját is egyengető Juruj Dohojan így lehetett az edzője.

Az Egyesült Államok válogatottja pedig igazi nemzetközi alakulat. Fabiano Caruana – miként a neve is árulkodik róla – olasz család sarjaként született Miamiban, később hazatért Olaszországba, ám a jobb anyagi lehetőségek idővel visszacsábították Amerikába. Hikaru Nakamurának japán felmenői vannak, igaz, ő maga már az USA-ban született. A Fülöp-szigeteki Wesley So kilenc évet várt, mire végre megkapta az amerikai állampolgárságot. Az eredendően kubai Leinier Domingueznek, valamint az Örményországgal olimpiai bajnok, a kaukázusi államban éveken át körülrajongott Levon Aronjannak (ma már Aronian) ugyanerre nem kellett ennyit várni.

Oroszország háborúja, az orosz sportolókkal szembeni szankciók több orosz sakkozót is döntésre bírt. Dmitrij Andrejkin immár Macedóniát, Alexandr Predke pedig Törökországot erősíti.

Borítókép: Szergej Karjakin