Rapid – Orbán Viktor nézőpontja: Álljuk a sarat, legény van a gáton + videó

Az európaiak háborúba akarnak menni, de mi ebből ki fogunk maradni – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott reggeli interjújában. Elmondta azt is, hogy válaszlevelét már megírta, bár még nem küldte el Ursula von der Leyennek, amelyben elutasítja, hogy a magyarok zsebéből vegyenek ki pénzt, és azt Ukrajnának adják. Hozzátette, a nemleges válasz mellett megfogalmazta az okokat, és javaslatokat is tett, hogy miért nem járul hozzá Magyarország a 135 milliárd eurós „kalapozáshoz”, a hitelfelvételhez és a lefoglalt orosz vagyon Ukrajnába juttatásához. A kormányfő kiemelte, hogy a 28 pontos béketervvel egyre közelebb juthatunk a budapesti békecsúcshoz. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy teljesen lefagyott az uniós javaslattól, miszerint éppen a korrupció miatt kell felvenni az EU-ba a háborúban álló szomszédos országot, mert akkor megszűnik a korrupció, amit egy beteg és abszurd ötletnek tart. A hazai gazdasági akciótervvel kapcsolatban elmondta, a gazdaságot a családok, nem pedig egyének adják, mi migránsok nélkül is megoldjuk a munkát. A Tisza Párt jelöltjeiről is határozott véleményt fogalmazott meg a miniszterelnök. Az interjú részleteit és a kormányfő fontos gondolatait elemezte Rapid című podcast műsorunkban Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója, helyettes vezetője.

2025. 11. 21. 10:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.