A hét első napján Budapesten ülésezett a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) munkacsoportja. Klaus Schormann elnök egyetlen magyar tag nélkül vezényelte le a sportág jövőjét érdemben befolyásoló értekezletet. A férfiválogatott szövetségi kapitánya, Martinek János lapunknak megjegyezte, nem volt véletlen a helyszínválasztás. – Mi magyarok mindig kiálltunk a lovaglás mellett, a saját hagyományaink miatt sem engedhettünk az elveinkből. De a nemzetközi szövetség lesöpörte az asztalról a javaslatainkat. Nincs más választásunk, bele kell törődnünk, hogy a 2024-es párizsi olimpia után a lovaglás kikerül az öttusa programjából. Könnyen kinézem a nemzetközi szövetség vezetőiből, hogy a magyarok megleckéztetése miatt szervezték Budapestre a sportág reformjáról szóló értekezletet – mondta Szöul kétszeres bajnoka.
Martinek János önhibáján kívül semmit sem tud a reformokról
A Nemzetközi Öttusaszövetség úgy döntött a Budapesten megtartott tanácskozásán, hogy az akadályfutás váltja fel a lovaglást ötödik próbaként. A részletek egyelőre ismeretlenek, állítólag a nyári viadalokon tesztelik az új módit, de a 2024-es párizsi olimpia után már mindenképpen ebben a formában bonyolítják le a sportág versenyeit. Martinek János, a szöuli olimpia egyéni és csapatbajnoka, a férfi-öttusaválogatott szövetségi kapitánya nem hajlandó idegeskedni a reformok hallatán.

Az öttusavilág egyelőre a sötétben tapogatózik az új tusával kapcsolatban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága tavaly decemberben úgy döntött, hogy – a súlyemelés és az ökölvívás mellett – az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhet. A UIPM honlapján megjelent cikk szerint összesen hatvan javaslat érkezett a sportág megújítására, és a szervezet több szempontot mérlegelve döntött, hogy a párizsi játékok után a lovaglást az akadályfutás váltsa fel az öttusa programjában. Martinek őszintén bevallotta, fogalma sincs, mi fán terem az akadályfutás.
– Nincsenek információink, azt sem tudjuk, hogy az akadályfutás beékelődne-e a kombinált számba vagy tőle teljesen függetlenül létezne. Egyelőre csak az biztos, hogy június végén az ankarai világkupadöntő után tesztelik az új tusát; állítólag két verzió is létezik, de részleteket nem árultak el. És 2023-tól a junioroknál a lovaglás helyett akadályfutásban versenyeznek – folytatta a férfiak kapitánya.
További Sport híreink
Az összeesküvéselmélet-hívők mind a tíz ujjukat megnyalnák a sportág berkeiben terjedő történetet ismerve. Martinek nem tartozik közéjük, de elképzelhetőnek tartja, hogy az amerikai lobbi nyomulása áll az akadályfutás térnyerése mögött. Az Egyesült Államok öttusaszövetségének ügyvezetője, Robert Stull magas tisztséget tölt be az akadályfutás nemzetközi szövetségének irányításában. Amint erre felhívták a pentatlonszövetség vezetőinek a figyelmét, az információ eltűnt az UIPM honlapjáról.
Borítókép: Többek között Martinek János is a sötétben tapogatózik (Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Schäferék emberhátrányban mentettek pontot Augsburgban, de ezt már csak a kispadról láthatta Rossi kedvence
Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

Némi derű a skandináv pesszimizmusra a kézilabda Eb rajtján
A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Luke Littler ezt a csatát nem nyerhette meg a 71 éves dartslegenda ellen
Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Schäferék emberhátrányban mentettek pontot Augsburgban, de ezt már csak a kispadról láthatta Rossi kedvence
Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

Némi derű a skandináv pesszimizmusra a kézilabda Eb rajtján
A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Luke Littler ezt a csatát nem nyerhette meg a 71 éves dartslegenda ellen
Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!