Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2018-ban alapvetően azért hívta életre a Nemzetek Ligáját, hogy az itteni tétmeccsek kiváltsák a barátságos találkozókat, de persze azok sem tűntek el teljesen. Az NL lényege, hogy a nagyjából azonos erősségű csapatok egymással meccselnek a csoportokban, azonban a ligák között van átjárás, így kerülhettünk most mi is a legjobbak közé. Az pluszban motiváló a válogatottaknak, hogy a sorozat pótselejtezős lehetőséget biztosít a világ- vagy Európa-bajnokságra, jelen esetben a 2024-es németországi Eb-re. Az A liga négy csoportgyőztese a Nemzetek Ligája trófeájáért 2023 júniusában egy négyes tornán mérkőzik majd meg. A 2019-es döntőben Portugália 1-0-ra verte Hollandiát, 2021-ben pedig Franciaország 2-1-re Spanyolországot.
A Nemzetek Ligája tegnap az A divízióban a Lengyelország–Wales „előre hozott” találkozóval kezdődött meg, mert Wales vasárnap Cardiffban vb-pótselejtezős csoportdöntőt játszik az ugyancsak tegnap megrendezett skót–ukrán pótselejtező győztesével, így a katari részvételre pályázó felek egyaránt három teljes napot pihenhetnek. Az NL első fordulójának további mérkőzéseit mától szombatig rendezik, utána pedig rögtön jön a folytatás. Az A ligában már a nyitókörben olyan nagy presztízsű találkozókra kerül sor, mint ma a spanyol–portugál, holnap a belga–holland (4. csoport, tv: Spíler 2), szombaton pedig – éppen a mi csoportunkban – az olasz–német összecsapás (3. csoport, 20.45, tv: Spíler 2). A címvédő franciák pénteken a dánokat fogadják (1. csoport, 20.45, Spíler 1). Kevesebb mint két hét alatt a válogatottak zömére négy találkozó vár, és a kizsigerelt sztárok közül ez bizony sokaknak nincs az ínyére.
– Tizenkét hónap alatt alig több mint három hét szünetünk van, és ez nagyon kevés. Nekem egyáltalán nem hiányozna a Nemzetek Ligája, de akármilyen fárasztó szezonunk volt, muszáj játszanunk – bökte ki Kevin De Bruyne, aki a szezonban a Manchester Cityben és a belga válogatottban 49 meccsen lépett pályára, és ezeken húsz gólt szerzett. Honfitársa, a múlt szombati Bajnokok Ligája-döntő hőse, Thibaut Courtois hétfőn néhány órás késéssel futott be a nemzeti csapat edzőtáborába, de egy orvosi vizsgálat után távozott is, Roberto Martinez szövetségi kapitány felmentést adott a Real Madrid lágyéksérülését kúráló hálóőrének.