A kairói vívó-világbajnokság pénteki első napján a férfikardozók selejtezőjében Szilágyi Áronnak és Szatmári Andrásnak a világranglistás helyezése alapján kiemeltként nem kellett vívnia, Decsi Tamás és Gémesi Csanád pedig felverekedte magát a 64-es főtáblára, a hétfői folytatásra. Női párbajtőrben Kun Anna kiemeltként pihenhetett, Muhari Eszter, Nagy Kinga és Büki Lili pedig egyaránt sikerrel vette a selejtezőt. Így a vb első éremosztó napján, hétfőn a maximális létszámmal leszünk versenyben.
Versenyzőink ezt szerették volna elérni a mai selejtezős napon női tőrben és férfipárbajtőrben is, ezekben majd kedden rendezik a 64-es főtábla küzdelmeit. Női tőrben mind a négy indulónknak, így Kondricz Katának, Pásztor Flórának, Lupkovics Dórának és Pöltz Annának vívnia kellett a 120 fős mezőnyben. A csoportkört, melyben az asszók öt találatig tartottak, Kondricz hibátlanul, hat győzelemmel fejezte be, Pásztor öt asszót nyert, egyet veszített, s mindketten csatlakoztak a 16 kiemelthez a legjobb 64 között. Lupkovics négy párharcot nyert és kettőt veszített el, Pöltz Anna pedig 3/3-as mérleggel zárt. Utóbbi az egyenes kieséses folytatásban, amelyben egy 15 tusra menő asszót kellett megnyerni, 15-7-re verte a mexikói Oceguerát, így ő is főtáblás lett. Lupkovics sajnos 15-12-re kikapott az ukrán Sopittól, így ő kiesett.
Feczer Viktor vezetőedző így foglalta össze tőrözőnőink versenynapját:
– Elégedetlen egyáltalán nem lehetek, ugyanakkor hiányérzetem azért maradt. Nagyon jó volt látni Kata vívását, Flóra is szépen teljesített. A folytatásban sok függ persze a sorsolástól, de még több attól, hogy mennyire bíznak majd magukban a lányok. Mert szerintem mindketten képesek lehetnek bravúrra. Az újonc Annától is értékes eredmény a főtáblára jutás. Dórit ugyanakkor sajnálom, sérülése után egyre jobb állapotba került, és ezt az asszóját is hozhatta volna.
Férfipárbajtőrben a vb-címvédő, olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely és Koch Máté kiemelt – előbb 3., utóbbi 12. a világranglistán –, a selejtezőben így a mieink közül csak Andrásfi Tibor és Nagy Dávid lépett pástra. S a legnépesebb szakágban, 194 induló között nem volt egyszerű megcsípni a kiadó 48 hely egyikét. Andrásfi a csoportjában azonban mind a hat asszóját megnyerte, s ezzel megkímélte magát a további izgalmaktól, Nagy négy győzelem mellett kétszer kikapott – egy spanyoltól és egy kirgiztől –, így ezután két élet-halál asszót kellett megnyernie a továbbjutáshoz. A szaúd-arábiai Alomairi legyőzése még kötelező feladatnak számított (15-9), ám utána az az egyéni vb-bronzérmes dán Jörgensen következett, aki már sok borsot tört versenyzőink orra alá. Most nem tudott, mert Nagy Dávid nagyon magabiztosan, 15-9-re nyert ellene, így kedden mind a négy párbajtőrözőnk ott lesz a 64-es főtáblán.