Eközben az „öregek” is megvillantották a tudásukat, a 33 éves Verrasztó Dávid 400 vegyesen ezüstéremmel tért vissza, miután kihagyta a budapesti vb-t, a vele egyidős Jakabos Zsuzsanna pedig második lett Mihályvári-Farkas mögött 400 vegyesen. Ugyanakkor egyre inkább az érződik, hogy az elmúlt tíz évben jól bejáratott nevektől már nem lehet elvárni a sikereket. A legjobb példa erre Hosszú Katinka, aki a már említett gyorsváltó tagjaként szerzett egy bronzot, de a három egyéni száma közül a 200 vegyesen elért nyolcadik helyezése volt a legjobb eredménye.
Sós Csaba: Amit kapunk az államtól, azzal élünk, nem visszaélünk
Magyarország a második helyen végzett a medencés úszószámok éremtáblázatán a házigazda Olaszország mögött a Rómában zajló vizes Európa-bajnokságon, egyúttal túlszárnyalta a tavalyi budapesti Eb termését. Másfél hónapja a hazai világbajnokságon csak Milák Kristóf volt érmes, most tizenheten. Bár az európai mezőny szűkebb, kezdenek beérni a fiatalok. Sós Csaba szövetségi kapitány szerint az úszók élnek és nem visszaélnek az állami támogatásokkal.


– Úgy látszik, hogy a generációváltás valóban megkezdődött, de azt persze nem állíthatjuk, hogy már be is fejeződött – jelezte Sós Csaba, aki lapunknak megjegyezte: – Kihoztam egy csaknem harmincfős csapatot, amelyből kis híján húszan éremmel a nyakukban mennek haza.
Talán mások is úgy gondolhatják, hogy azzal a sok támogatással, infrastruktúrafejlesztéssel, amit az államtól kapunk, nem visszaélünk, hanem élünk.
Hozzá kell tenni, hogy a Rómában berobbanó, vagy az áttörés küszöbén lévő fiatalok mellett volt néhány abszolút meglepetésember is. Ilyen a 200 háton bronzérmes Kovács Benedek, aki meglepően későn, 24 évesen mutatta meg magát először a nemzetközi élmezőnyben idén, hiszen a budapesti vb-n is döntős volt.
További Sport híreink
Ebbe a kategóriába tartozik a Sós Csaba által említett Márton Richárd is, aki nemrég még azért kapott Fair Play-díjat, mert tavaly segítette Milák felkészülését a tokiói olimpiára edzőtársként, miután az úszással már felhagyott, és két-három hónapig ételfutárként dolgozott, onnan rángatták vissza az uszodába. Most pedig ott tart, hogy az Eb-ezüstérmes ideje már egy századdal jobb volt 200 pillangón a római viadalt vállsérülés miatt kihagyó Kenderesi Tamás idei legjobbjánál, azaz ebben a számban már nem a 2016-os olimpia bronzérmese áll Milák mögött a magyar ranglista második helyén.
Milák igazi klasszissá érett
Vannak olyanok is, akiknek évek óta nem jön össze a várva várt érem, mint például Telegdy Ádám, aki már 26 éves és olimpiai ötödik helyezettként az előfutamban kiesett Rómában fő számában, 200 háton. A 22 éves Németh Nándor is egyre inkább reményt vesztve üldözi a dobogót egyéniben, ennek persze magyar szempontból örömteli oka, hogy Milák az ő számaiban, 100 és 200 gyorson is előretört, a rövidebb távon ezüstérmet szerzett Rómában.

– El kell vállalnom a mentorszerepet, hiszen én vagyok jelenleg Magyarország legjobb úszója, és eljön az idő, amikor nekem kell gatyába ráznom a körülöttem lévőket – beszélt Milák arról, hogy már nemcsak a medencében, hanem azon kívül is kész az úszóválogatott élére állni. Sós Csaba is úgy látja, sokat érett a 22 éves bajnok.
– Még nem láttam ilyet külföldön. Milák kilép este a verseny után az utcára, megrohanják a fiatalok, kimegy hozzájuk, szelfizik. Igazi klasszissá nőtte ki magát.
Már csak az a kérdés, hogy lesznek-e követői. Ahogy Sós Csaba fogalmazott, a jó Eb-szereplés csak az első lépcsőfok az új generáció számára. Most a 2020 óta a koronavírus-járvány miatt többszörösen átszabott versenynaptár jövőre végre normalizálódik, azaz csak egy nagy klasszikus verseny lesz, a dohai vb júliusban, úgyhogy nincs más hátra, mint előre.
A medencés úszóversenyek éremtáblázatának élmezőnye a római vizes Eb-n: 1. Olaszország 13 arany, 13 ezüst, 9 bronz, 2. Magyarország 5-7-3, 3. Nagy-Britannia 4-5-6, 4. Hollandia 4-1-6, 5. Svédország 4-1-1.
Kétszeri halasztás Eredetileg csütörtökön kezdődtek volna a nyílt vízi úszóversenyek a Róma melletti tengerparton, Ostiában, ám a viharos időjárás miatt előbb péntekre halasztották a versenyeket, ma délután pedig kiderült, hogy csak szombaton és vasárnap csobban a mezőny. |
Borítókép: Sós Csaba szövetségi kapitány a római úszó Eb-n (Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)
További Sport híreink
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!